Orbán és a szamizdata

2021 június 30., szerda 5:00

Jó reggelt! Ma már kevésbé lesz kemény a kánikula, és holnap 30 fok sem lesz.

4 legfontosabb cikkünk most

Küldd bátran tovább a Reggel 4-et ismerőseidnek! Itt tudnak feliratkozni rá, ha tetszik.

HATALMON ELLENZÉKBEN

Fotó: Orbán Viktor/Facebook

Orbán Viktor hiába 11 éve miniszterelnök, továbbra is sokszor a hatalom ellen küzdő ellenzékiként pozicionálja magát. Ennek a kampánynak részei a hivatalos honlapján publikált, a kommunistaellenes illegális kiadványokról elnevezett, Szamizdat című írásai, amikből fél év alatt egységes sorozat lett.

Orbán Soros ellen kezdte, de alapvetően a német politikusokkal perlekedik. A pártállami diktatúrával szembeni titkos ellenállás hagyományát fordította át a liberális demokráciával szemben érvelő nyílt állami propagandává.

A részeket összeköti, hogy mindegyik az európai liberalizmus éles kritikája, és olyan témák mellett áll ki, amelyek Nyugat-Európában nem feltétlenül szalonképesek. Innen jöhet a szamizdat ötlet is, Orbán ugyanis azt a pozíciót veszi fel az írásokban, mintha a lírai én egy fojtogató háttérhatalom összeurópai birodalma ellen küzdene, és nem tudna hol megnyilvánulni már, akkora rajta a nyomás.

A miniszterelnök nem csak a külföldi közönségnek játszik, kedden üzent a hazai választóknak is. Szerinte „váratlan, erőteljes és komoly” beavatkozást jelentő döntéseket kell hoznia a kormánynak, hogy összejöjjön az 5,5 százalékos gazdasági növekedés és a családoknak pont a kampányra ígért adóvisszatérítése is. Orbán „meglepő és erőteljes intézkedéseket” ígért a következő két hétre

Viszont nem csak Orbán üzenget európai politikusoknak. Kedden a magyar ellenzéki pártok miniszterelnök-jelöltjei közös levelet írtak az uniós vezetőknek:

„Orbán Viktor az Európai Tanács múlt heti ülésén világossá tette: egyértelmű szándéka kivezetni Magyarországot az Európai Unióból. (...) Levelünk célja kifejezésre juttatni erős, egységes elhatározásunkat, hogy Magyarországot megtartsuk az európai nemzetek családjában.”

COVID-21

Fotó: ELIANO IMPERATO/Controluce via AFP

A jelenlegi tempóban haladva hétvégéig még biztosan marad a maszkviselés Magyarországon, mert addig nem érjük el az 5,5 millió beoltottat. Most már tudjuk, hogy a 12-15 éves korosztálynak eddig csak a 15 százalékát regisztrálták oltásra. Pedig fontos lenne még augusztus végére minél többet beoltani közülük, hogy az iskolakezdés ne hozzon azonnal újabb járványhullámot.

Minden jel arra mutat, hogy a delta variánsnak köszönhetően így bizony lesz negyedik hullám Magyarországon, a kérdés csak a pusztítása és az időpontja. Míg a németek már 50 százalékra becsülik ennek a mutációnak az arányát az országban, és a csehek is 120 embernél mutatták ki a deltát, a hivatalos magyar adatok szerint itthon csak 9 főnél azonosították. Ha így van, akkor még van egy kis időnk, de természetesen az is lehet, hogy csak nem tesztelünk rendesen.

Amíg nincs se újabb hullám, se pontos számok, addig Szijjártó Péter beszélhet arról, hogy „másfél-két hónappal járunk Európa előtt a gazdaság újranyitása tekintetében”. Olyan jól állunk, hogy Novák Katalin az újranyitási akciócsoport élén már meg is emelné a csapatsportok TAO-támogatását. Talán az orvosokra is érdemes lenne odafigyelni, akik a kamara szerint az indokoltnál is rosszabb állapotban vannak.

POSZTJÁRVÁNY

Maszkos nő Szingapúrban, 2020 májusában Fotó: ROSLAN RAHMAN/AFP

Kevés ország volt eddig olyan sikeres a koronavírussal szemben, mint Szingapúr. A 6 milliós városállamban egyszer sem tudott elszabadulni a járvány, és a fertőzöttek közül is csak nagyon kevesen haltak meg. Az ország három minisztere most már a jövőbe tekint, és megírták, milyen lesz a világ a járvány után – aminek valójában soha nem lesz vége:

„A rossz hír az, hogy a covid-19 talán soha nem fog eltűnni. A jó hír, hogy lehet normális életet élni úgy is, hogy köztünk van. Ez azt jelenti, hogy a covid endemikus népbetegséggé válik.”

A szingapúriak ugyanakkor biztosak abban, hogy:

„A tudomány és az emberi találékonyság le fogja győzni a covid-19-et. Az összetartás és a társadalmi tudat segítségével tudjuk felgyorsítani ezt a folyamatot. Mindannyiunknak tennünk kell a dolgunkat”

A három miniszter szerint a koronavírus megszelídítéséhez négy dologra lesz szükség:

  • Minél több ember beoltására.
  • Új gyógyszerekre, fejlődő kezelésekre.
  • Gyorsabb, pontosabb, a PCR-nél kevésbé kényelmetlen tesztekre.
  • A társadalom szabálykövető, felelős viselkedésére.

Ha ez négy tényező megvalósul, jöhet a járvány utáni „új normalitás”, amit öt pontban foglaltak össze:

  1. Aki megfertőződik, otthon lábadozhat, mert az oltásnak köszönhetően tünetei többnyire enyhék lesznek.
  2. Nem lesz szükség nagyszabású kontaktkutatásra és tesztelésre, ha találnak egy fertőzöttet.
  3. Ahelyett, hogy minden nap figyelnék a covid-fertőzöttek számát, arra koncentrálhatnak, hogy hányan betegednek meg, hányan kerülnek intenzívre, hányan szorulnak gépi lélegeztetésre.
  4. Fokozatosan lazítani lehet a nagyobb rendezvények szabályozásán.
  5. Ismét lehet majd utazni, legalábbis azokba az országokba, ahol szintén sikerült megfékezni a vírust és elérni ezt az új normalitást.

Ezzel szemben Európában:

KÉP AZ ŰRBŐL

Fotó: Feltóti Péter / Astronomy Photographer of the Year 2021

Magyar fotós is versenyben van az év legjobb csillagászati fényképének díjáért. Feltóti Péter, a Magyar Asztrofotósok Egyesületének alelnöke, aki 2018-ban és 2019-ben is shortlistre tudott kerülni, idén ezzel a Fátyol-ködről készült fotójával jutott be a legjobbak közé.

KÉP A LEVEGŐBŐL

Fotó: Pap Martin

Drónnal és csónakkal merészkedett a Fertő tavi építkezéshez egy olvasónk. És nagyon jó képeket készített az elbontott cölöpházakról és a botrányos építkezésről.

A fertőrákosi part, ami a tó magyar szakaszának egyetlen helye, ami alkalmas strand és kikötő kialakítására. De ahhoz, hogy a területre szállodát, ökocentrumot, sportközpontot, kikötőt, vendégházakat, kempinget és 880 parkolóhelyet építhessenek több mint 30 milliárd forint közpénzből, előbb el kellett innen bontani mindent.

További súlyos ügyek Magyarországról:

KALANDOZÓ MAGYAROK

Fotó: FRANK HOERMANN/SVEN SIMON/dpa Picture-Alliance via AFP

Megtudtuk a müncheni ügyészségtől, hogy pontosan mivel vádolták, vádolják azokat a magyar szurkolókat, akik a múlt heti német-magyaron balhéztak, és akiket a kormánypropaganda, különösen Szijjártó külügyminiszter, valóságos szabadságharcos hazafiként állítanak be. Van, akinek SS-rúnás tetoválásáért, másnak náci karlendítés miatt gyűlt meg a baja az ilyesmit nem toleráló német hatóságokkal.

A legsúlyosabb helyzetben az a férfi van, akit – az érintettek közül egyetlenként – jelenleg is fogva tartanak Münchenben. Az ügyészség szerint „különösen súlyos” bűncselekménnyel vádolt férfi a vád szerint palackkal dobott meg egy rendőrt az Allianz Arenában, ami miatt garázdasággal és hivatalos személy elleni erőszakkal vádolják. Ennél jóval kisebb súlyú kihágásnak számít, hogy marihuánát is találtak nála.

Máshol:

ÉS A FOCI

Fotó: JOHN SIBLEY/AFP

Kedden játszották az utolsó két nyolcaddöntőt

A pénteken kezdődő negyeddöntők párosítása:

  • Olaszország-Belgium
  • Csehország-Dánia
  • Spanyolország-Svájc
  • Anglia-Ukrajna