Szergej Lavrov, Oroszország külügyminisztere szerint a "Nyugat fél a becsületes versenytől", ezért akarja eltörölni (“cancel”) minden olyan ország kultúráját, amely nemzeti irányultságú pozíciót képvisel. Azt is elmondta, hogy Ukrajna saját történelmének eltörlésére építette a szuverenitását, amit a Nyugat azért is támogat, hogy kárt okozzon Oroszországnak.
Nade:
Míg Oroszország több mint hatvanezer lövedéket lő ki naponta, az ukránok csak a tizedét. Az ukrán tüzérség nagy része ugyanazt a 122 mm-es és 152 mm-es lövedékeket használja, amelyeket az oroszok. Ez azért jelent problémát, mert ezeket a típusokat máshonnan nagyon nem is lehet beszerezni, az oroszok pedig évek óta szabotálják az ukránok, és más régióbeli hadseregek lőszerbeszerzéseit. A Washington Post egy forrása szerint kelet-európai országok tisztviselői nem tudtak 152-mm-es töltényt vásárolni, mert az oroszok megfenyegették őket, hogy “megölik őket, ha bármit eladnak az ukránoknak”.
Kövesd velünk a kampány hajráját, fizess elő most 50% kedvezménnyel!
Már előfizetőnk vagy?
Belaruszba vonultak vissza az atomerőmű mellől. Kijevnél és Csernihivnél viszont nincs jele a beígért visszavonulásnak, sőt, inkább tűnik úgy, hogy csak újraszervezik szétvert alakulataikat.
Odeszában és Csernihivben már a kórházak és az iskolák bombázását készíti elő a propagandájuk, a megszállt Herszonban egy árulkodó FSZB-s szerint likvidálják az Ukrajna melletti tüntetések vezetőit, és Oroszországba hurcolják azok résztvevőit.
Hetedik hetébe lépett az ukrajnai háború.
Két hete tart az oroszok Ukrajna elleni offenzívája.
A sérült katonákat orosz ellenőrzésű településekre szállították. Zelenszkij hősnek nevezte az acélgyár védőit, akiket elfogott orosz katonákra akarnak kicserélni Moszkvával.
Komoly vérveszteséget okoz Ukrajnának az oroszok keleti offenzívája
Felháborította a világot a mariupoli szülészet és gyerekkórház elleni támadás, 13,6 milliárd dolláros segélyt szavazott meg az Egyesült Államok.
Az invázió nyolcadik napja.
Akkor robbant, amikor beszállt az autójába, belehalt.
Az oroszok feladták Irpinyt, az ukránok visszavették Trosztyanecet. Mariupol viszont a város polgármestere szerint elesett.
Harmadik hónapjába lépett az ukrajnai háború, és ki tudja, hol van még a vége.
Tizenegyedik hetébe lépett Oroszország Ukrajna elleni villámháborúja.
Minden forgatókönyvre felkészültek a németek.