Sikerült-e Orbán Viktornak félretennie havi 5 millió forintos fizetésből?

POLITIKA
2023 január 31., 14:50

Az átláthatóság színjátéka napjának, február 1-jének két visszatérő kérdése: hány százmilliót kap feltalálóként Rogán Antal, és mekkora vagyont vall be Orbán Viktor?

Éjfélkor kiderül, hogy félre tudott-e tenni tavaly Orbán Viktor. A miniszterelnök az eddigi vagyonnyilatkozatai alapján 2019 és 2021 között gondos beosztással, hónapról hónapra élt, megtakarítása ugyanis nem volt.

A NER-ciklus megnyitása után Orbán egy ideig még rendre feltüntette, hogy a feleségével közös bankszámlán mennyi pénze van.

  • 2011-ben 1 millió 2 ezer forintos megtakarítást írt be.
  • Ez 2012-ben 1,2 millióra ment fel, és Lévai Anikó örökségéből ekkor a takarékbetétben 5 millió forintot őriztek.
  • 2013 még olyan év volt, amikor nőtt a bankszámlán lévő megtakarítás 1,35 millióra, de eltűnt a takarékbetétben lévő 5 millió forint.
  • 2014-re apadni kezdett Orbánék félrerakott pénze, 930 ezer forint volt a közös számlán. De beesett 5,5 millió forint könyvkiadásból, az Út a győzelembe című könyv után a Kaiorsz kiadótól.
  • 2015-ben 5,053 millió volt a közös számlán, de zárójelben jelezte, hogy ez a tavalyi könyv utáni honoráriumból maradt meg.
  • 2016-ban 742 ezer forint volt a közös számlán, 2017-ben 993 ezer, 2018-ban 1,395 millió (bár ekkor már nem tüntette fel, hogy ez a feleségével közös számlán van).

Aztán jött a nagy váltás: a 2019 és 2021 közötti vagyonnyilatkozatban Orbán már egyáltalán nem tüntetett fel semmilyen megtakarítást. Nehéz idők lehetettek, mondta is 2021-ben, hogy „a járvány megviselt bennünket, bérből és fizetésből élőket”.

link Forrás

Orbánnak volt tartozása, de az megszűnt 2021-ben. Még 2002-ben vettek fel a feleségével közösen egy 20 millió forintos jelzáloghitelt. Ekkor - az elbukott országgyűlési választás után - vették meg a XII. kerületi, Cinege utca 5. szám alatti házat 75 millió forintért. A telken lévő két lakás egybenyitására, a ház felújítására és 35 négyzetméteres bővítésére Orbán 2005-os tájékoztatása szerint 20 milliót költöttek még, mozgósítva a család minden tartalékát és bankkölcsönt is igénybe véve.

Chillax Viktor a Cinege utcai otthonának kertjében
photo_camera Chillax Viktor a Cinege utcai otthonának kertjében Fotó: Orbán Viktor/Facebook

Az akkor még létező Népszabadság azt írta 2005-ben az átépített házról, hogy „a Cinege utcai munkák eredményeként - az építőket ismerő forrásaink szerint - összesen mintegy 400 négyzetméteres hasznos területű objektum jött létre. Az épület alsó szintje immár 120 négyzetméteres, s ugyanennyi az első emelet területe is. E fölött egy körülbelül 50 négyzetméteres tetőtér van. A lakhatás céljaira tehát mintegy 290 négyzetméter áll az Orbán család rendelkezésére. A házhoz tartozik továbbá egy húsz négyzetméteres pince, egy csaknem száz négyzetméteres, három kocsi beállását lehetővé tevő garázs, benne egy további tíz négyzetméteres tárolóval, illetve egy kéthelyiséges, harminc négyzetméteres borospince”.

Orbán vagyonnyilatkozataiban a mai napig az szerepel, hogy 2002-ben vettek egy 233 négyzetméteres házat, 21 négyzetméteres pincével.

Még egy ingatlant tüntetett fel Orbán: egy 2013-ban vett, 2 079 négyzetméteres felcsúti telken álló 63 négyzetméteres lakóházat. Ez lehet a felcsúti nyaraló.

photo_camera A miniszterelnöki dácsa és a stadion

Orbán nem jelzi már a vagyonnyilatkozatában, amit korábban igen, hogy a Felcsúti Utánpótlásnevelésért Alapítványnak (aminek ő az alapítója) átengedett összesen 5 035 négyzetméter telket 50 évre ingyenes használatra. Ezen épült meg a felcsúti stadion - ami Lévai Anikó bosszúságára rontja a kilátást a konyhaablakból - és minden egyéb a felcsúti foci-Disneylandben.

A miniszterelnök 2010 óta egyszer sem jelezte a vagyonnyilatkozatában, hogy értékesebb ajándékokat, esetleg drága külföldi utazásokat kapott volna olyan üzletemberektől, akik milliárdokat nyernek az államtól kapott közbeszerzéseken. Ez persze ettől még nem jelenti, hogy ne történt volna ilyen, de a magyar vagyonnyilatkozati rendszer már csak olyan, hogy az ilyesmiket elfedi.

Összejön-e a spórolás havi 5 millióból?

Minden bizonnyal elmúltak már azok az idők, amikor Orbán könnyen elbokázta a családi pénzt. Lévai Anikó mesélte korábban, hogy amikor fiatalon hátizsákkal csavarogták be Nyugat-Európát, „alig volt pénzük, olcsó helyeken, állomáson, néha árokparton töltve az éjszakát, minden fillért alaposan beosztva, konzerveken élve jártak városról városra”, eljutottak Párizsba is, ahol Orbán Itt a piros, hol a piros?-on eljátszotta a vésztartalék 500 frankjukat.

A bérből és fizetésből élő miniszterelnök talán könnyebben vészeli át Európa legmagasabb inflációját, tavaly nyár óta ugyanis havi 4,9 millió forintot keres.

Ez két tételből áll össze.

A miniszterelnöki fizetésből, ami 2010 óta 1 507 350 forint volt, egészen 2022 nyaráig. Ekkor jött a nagy váltás. Addig a köztisztviselői illetményalaphoz volt kötve a miniszterelnöki fizetés (39-szoros szorzóval), de az befagyott. Tavaly nyár óta viszont inkább a házelnök fizetéséhez kötötték a kormányfő fizetését. Látványos eredménnyel: Orbán miniszterelnöki fizetése 1,5 millió forint helyett 3,5 millió forintra nőtt. (Az indoklás az volt, hogy az EU 27 tagállamból mindösszesen 4 miniszterelnök volt csak, aki kevesebbet keresett Orbánnál. Most már nincs szégyenkezni való: a magyar kormányfő éves bruttó 58,4 millió forintos fizetése hatmillió forinttal meghaladja kollégái EU-s átlagát. (Miközben a magyar átlagos bruttóbérek az utolsó előtti helyen vannak EU-s összehasonlításban.)

És ott van a képviselői illetmény is, ami parlamenti képviselőként jár Orbánnak. Itt dinamikus volt az emelkedés. 2018-ban az éves átlagkeresethez kötötték a képviselő tiszteletdíjat, mármint úgy, hogy annak háromszorosában állapították meg. Ez 2022-ben 1 316 400 forint volt. Márciustól - a KSH novemberig frissített adatai alapján - 17,5 százalékkal, 230 ezer forinttal nőhet az alap tiszteletdíj.

Márciustól lesz az emelés, a mostani számok alapján a képviselői tiszteletdíj 1 546 770 forint lesz ekkortól. Ehhez jár egy rakás extra pénz, de maradjunk még egy kicsit Orbánnál.

Orbánnak miniszterelnökként 4 176 279 ezer lesz a fizetése (ennyi lesz Kövér Lászlónak is), amihez jön még az 1 546 770 forintos képviselői tiszteletdíj.

Vagyis Orbán fizetése a mostani 4,9 millióról 5,7 millióra emelkedik majd márciustól. Ennyiből kell kijönnie a hónap végéig.

link Forrás

Mi a helyzet a többiekkel?

A kormánytagok fizetését tavaly nyár óta Orbán Viktor állapíthatja meg. Jelentősen meg is emelte azt, a harmadik Orbán-kormányt váltó negyedik Orbán-kormány miniszterei az eddigi 1 979 400 millió helyett 2 632 800 millió forintot keresnek, ami 33 százalékos emelés. Ehhez jön még a parlamenti képviselők tiszteletdíja (most még 1 316 400 forint) azoknál a minisztereknél, akik az Országgyűlésnek is tagjai. Az ő havi bruttójuk már 4 millió forint körül van.

Több mint 50 százalékos emelést kapott a nyáron 16 államtitkár is. A 700 ezer forintos emelés után már bruttó 3,3 millió forintot keresnek.

A parlamenti képviselőknél az 1 316 400 forint tényleg csak az alap, ehhez rengeteg extra jár. Elég csak beülni egy bizottságba, és máris 1 579 680 forint az a havi bruttó. Ha valaki bizottsági alelnök, akkor máris 658 200 forinttal nagyobb a bruttója az alapilletménynél. 16 bizottság is van a parlamentben. A bizottsági elnökök már bruttó 2 237 880 forintot keresnek.

Ha valaki megcsíp egy frakcióvezető-helyettesi posztot, akkor bizottsági elnöki polcra kerül, 2 237 880-re nő az illetménye. Ezt a tisztséget a Fidesznél például elég bőkezűen adják. A 116 fős képviselőcsoportban 12 frakcióvezető-helyettes van. A 19 fős KDNP-frakcióban pedig 4.

link Forrás

A vagyonnyilatkozati rendszer eddig sem könnyítette meg a valódi politikusi vagyongyarapodás követését, ha politikusként lopsz a közpénzből, azt például nem vagy köteles feltüntetni a vagyonnyilatkozatodban. Tavaly nyáron ebből a gyenge kontrollból is elege lett a Fidesznek, és még komolytalanabbá alakította át a rendszert. Végül az EU nyomására visszatértek a régi szabályokhoz.

Kiemelt videóink

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.