Húsvét másnapja

reggel 4
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

Jó reggelt, indítsuk a napot Szily László piás playlistjével, amiből kiderül, ki az Ideális Értelmiségi Locsoló.

4 remek cikk:

Húsvéti hó

Hóból formázott húsvéti nyulak és dísztojások Debrecenben
Fotó: Czeglédi Zsolt/MTI/MTVA

A kereszténység legnagyobb ünnepe ősidők óta összekapcsolódik a tavaszköszöntés és az újjászületés rítusaival, de az időjárás köpött a hagyományokra: az ország egyes részein a legszebb téli napokat hozta el idén a húsvét. A Kékestetőn már szánkózni is lehetett pénteken, Debrecenben hónyuszik hozták a tojásokat, vasárnap egy kis jég is potyogott az égből a nyugaton, a fővárosban pedig megdőlt a legalacsonyabb maximum hőmérséklet rekordja.

Ma már a szokásos bolond, áprilisi időjárásra lehet számítani, nyugaton borús, keleten napos idővel, 10-18 fokkal.

Et resurrexit tertia die

Fotó: HANDOUT/AFP

Húsvét a hívők bensőséges ünnepe, de az egyházi vezetők és politikusok is megfogalmazzák ilyenkor a közéleti üzeneteiket. „Segítsd a szeretett ukrán népet a béke felé vezető úton, és áraszd a húsvét fényét Oroszország népére!” - mondta a világhoz intézett beszédében Ferenc pápa. Az igazán nagy háborúkban mostanában nem hallgatnak a Szentszékre, fájlalta húsvéti interjújában Erdő Péter katolikus érsek, aki szerint a pápa közelgő látogatása elismerés a magyar népnek.

Balog Zoltán, a református egyház vezetője arról beszélt, hogy a halál naponta szembejön velünk, körülvesz minket. Látjuk az ukrajnai faluban készült fényképen, a néhány hónapos, halott csecsemő szürke arcán, a szeretett ember betegágyánál ülve...

Fabiny Tamás evangélikus püspöktől itthon szokatlan gondolatokat is hallottunk, például arról, hogy „egy magát kereszténynek valló politikusnak még inkább tilos a lopás, a sikkasztás, feleségének megcsalása, mint a többieknek”, és hogy „elég jól fel lehet ismerni azokat, akik csak érdekből viselnek keresztény mázat”.

Valami Amerika

David Pressman és Anthony Blinken

Több, egymástól független diplomáciai forrástól is azt hallotta Magyari Péter, hogy az amerikai kormány új intézkedést tervez a magyar kormány megbüntetésére, például felmerült, hogy szankciót vetnek ki befolyásos személyekre. Az 2014-es kitiltásokhoz hasonló ügyről is lehet szó, amikor korrupció vádjával tiltottak ki hat magyar állampolgárt az USA-ból. (Emlékszik még arra, hogy abba a botrányba beleremegett a rendszer? És ráadásul nagyon szórakoztató is volt!)

Csillagok, csillagok?

A következő években tízezer szám terveznek a Starlinkhoz hasonló műholdakat Föld körüli pályára állítani, és emiatt a szemünk láttára változik meg a csillagos ég örökkévalónak gondolt képe. Hogy befolyásolja ez a csillagászok munkáját, és mit jelent a csillagos éghez fűződő személyes viszonyunkban?

Méretes impaktfaktor

Fotó: ALBERTO PEZZALI/NurPhoto via AFP

Kicsi pénisz -> nagy autó: tényleg igazolva van a klasszikus előítélet? A Lakmusz felajzó cikkcíme mögött egy igen hasznos összefoglaló rejtőzik arról, hogyan működik a tudományos publikálás folyamata, és mit jelent az, ha egy cikk nem esett át szakmai bírálaton.

Nézni, hallgatni

Fotó: Netlfix

Egyszerre filmforgatás, filmvetítés és színház? Egészen új és különleges formanyelvvel dolgozik a Budapesti Skizo Csoport dzsanni című előadása, amit egyszerre lehet filmként és színházi előadásként is értelmezni.

Létezik természetfilm David Attenborough nélkül? Nincs más műfaj, ami annyira összenőtt volna egyetlen névvel, mint a természetfilm, de a 97 éves brit tévés-biológus nemrég bejelentette, hogy nem áll többé kamerák elé. Mi lesz most? - kérdezi a Qubit.

  • A Beef szépen levezeti, hogy egy apró, meggondolatlan cselekedetből milyen szarlavina alakulhat ki, ha az ember kicsinyes bosszúval akarja levezetni az évek vagy akár évtizedek óta felgyülemlett frusztrációját és szorongását
  • Kiberpopsztárok: a kísérteties k-pop lányok és a holografikus ABBA egyre inkább kiberpunk korát éljük.
  • Borízű #117: Nacsa Olivér's Drag Race – Kapcsoljuk Londont!

Hírleveleinkre itt lehet feliratkozni.

Kapcsolódó cikkek

Hányj együtt a Nyúllal: itt a húsvét hétfői berúgós foteldiszkó

HUKK! Playlist az év egyik legalkoholgőzösebb napjára.

Szily László
ÉLET

Hetek óta magyarok elleni szankciókról találgatnak nyugati diplomaták

Mélyponton van az amerikai - magyar viszony, és egymástól független diplomáciai forrásaink szerint Washington határozott gesztusra készül. Pressman nagykövet szerdán valamit bejelent.

Magyari Péter
POLITIKA

„Ott egy műhold, ott egy másik, és köztük, ami nem mozog, az a Göncölszekér”

A következő években tízezer szám terveznek a Starlinkhoz hasonló műholdakat Föld körüli pályára állítani, és emiatt a szemünk láttára változik meg a csillagos ég örökkévalónak gondolt képe. Hogy befolyásolja ez a csillagászok munkáját, és mit jelent a csillagos éghez fűződő személyes viszonyunkban?

Horváth Bence
tudomány

Virtuális popsztárok a valóság küszöbén

A kísérteties k-pop lányok és a holografikus ABBA egyre inkább kiberpunk korát éljük. De a Rolling Stonesnak már a 60-as években rajzfilmfigurákba tört bele a bicskája, a Gorillaz pedig már meghódította az internettel ismerkedő analóg világot.

Dienes Gábriel
popzene

Boldogtalan, frusztrált és dühös emberek közúti anyázásáról, padlóra hugyozásáról és bosszújáról szól az év eddigi legszórakoztatóbb sorozata

A Beef szépen levezeti, hogy egy apró, meggondolatlan cselekedetből milyen szarlavina alakulhat ki, ha az ember kicsinyes bosszúval akarja levezetni az évek vagy akár évtizedek óta felgyülemlett frusztrációját és szorongását, miközben a néző nevet, a tizedik rész végén pedig már szinte sír.

Mészáros Juli
Sorozat

A legszebb téli napokat hozta el idén a húsvét, a hegyekben már szánkózni is lehet

Hétfőre süthet ki a nap.

Czinkóczi Sándor
időjárás

Nyuszi, hó, nyuszi, hó

Fel kell venni a népszokásaink közé a húsvéti hónyúlépítést.

Urfi Péter
időjárás

Egy kis jég is potyogott az égből a nyugati országrészen

De előfordul az ilyesmi tavasszal is.

Boros Juli
időjárás

Megdőlt a legalacsonyabb maximum hőmérséklet fővárosi rekordja

Kilenc Celsius-fokkal van hidegebb az ilyenkor megszokottnál.

Tóth-Szenesi Attila
belföld

Nyugaton borús, keleten napos idő lesz kedden

Csak a szokásos bolond, áprilisi időjárás.

Kiss Imola
időjárás

Az orosz-ukrán háborúra is kitért a pápa a húsvéti üzenetében

„Segítsd a szeretett ukrán népet a béke felé vezető úton, és áraszd a húsvét fényét Oroszország népére!” - mondta.

Haszán Zoltán
vallás

Erdő Péter szerint a pápa látogatása elismerés a magyar népnek

De a szlovákokat és a románokat is ugyanúgy szereti a pápa. Húsvéti interjújában a bíboros észrevételezi, hogy az igazán nagy háborúkban mostanában nem hallgatnak a Szentszékre.

Urfi Péter
egyház

Fabiny Tamás evangélikus püspök: Egy magát kereszténynek valló politikusnak még inkább tilos a lopás, a sikkasztás, feleségének megcsalása, mint a többieknek

Szerinte probléma, amikor valaki a kereszténységre hivatkozva fogalmaz meg politikai üzeneteket. És nyilatkozott arról is, hogy érik-e hátrányok, mert ellenzékinek tartják.

Haszán Zoltán
vallás

Európa soha nem volt keresztény, és az emberi szabadság néha attól fejlődött, hogy a katolikus egyház ellene volt

Német László belgrádi érsek nagyon máshogy beszél, mint ahogy azt magyarországi egyházi vezetőktől megszoktuk.

Urfi Péter
egyház

Az elvtársnőzéstől a hadügyminiszter vadászrepülős tojásáig: így húsvétoztak a magyar politikusok az interneten

Zúg a traktor / Szánt az eke / Értelmetlen tojást / Posztolhatok-e?

Szily László
INTERNET

Mészáros Lőrinc pékségéből vitte a finom péksütit Orbán Viktor

Az uniós adófizetők pénze jó helyre ment.

Urfi Péter
ünnep

Ezúttal nyolc filippínót feszítettek keresztre, a turisták nagy örömére

A helyi katolikus egyház próbálja lebeszélni a hívőket a véres önsanyargatásról, nem teljes sikerrel.

Urfi Péter
egyház

5 dolog, amit megtanultunk a kitiltási botrány egy évéből

Az ügyből világosan kiderült, a magyar állam semmibe veszi a polgárait, a korrupcióból pedig nem azért lesz botrány, mert a magyar emberek szerint elfogadhatatlan, hanem azért, mert egy külső szereplő így akarja.

plankog
POLITIKA

Egyszerre filmforgatás, filmvetítés és színház? Hogy mi?

Egészen új és különleges formanyelvvel dolgozik a Budapesti Skizo Csoport dzsanni című előadása, amit egyszerre lehet filmként és színházi előadásként is értelmezni.

Benics Márk
KULTÚRA

Létezik természetfilm David Attenborough nélkül?

Nem létezik műfaj, ami annyira összenőtt volna egyetlen névvel, mint a természetfilm, de a 97 éves brit tévés-biológus nemrég bejelentette, hogy nem áll többé kamerák elé. Mi lesz most?

Bodnár Zsolt
tudomány
Podcast

Borízű #117: Nacsa Olivér's Drag Race – Kapcsoljuk Londont!

Régen még a kamupártok is jobbak voltak. Heti lombkoronasétány. Vicces nők 2, újra virul a fityula.

Uj Péter, Bede Márton, Winkler Róbert
podcast