Jó reggelt, és boldog szülinapot Clint Eastwoodnak és Herczeg Márknak!
4 fontos cikk:
Több mint 20 magyar katona sérült meg Koszovóban, közülük 7 fő súlyosan, amikor a koszovói szerb tüntetők rátámadtak a nemzetközi békefenntartókra. Közülük hármat meglőttek, egyiküket meg is kellett műteni. A magyarokra támadó tüntetők Orbán Viktort éltették, a magyar kormánynak pedig egy rossz szava sem volt rájuk, Szijjártó Péter is inkább az EU-t hibáztatta. Ahogy Bede Márton írta: „Ez történik, ha egy ország teljesen elszigetelődik külpolitikailag. A néhány megmaradt szövetségesnek mindent el kell nézni, még azt is, ami Koszovóban a magyar békefenntartókkal történt.”
Volt, aki nem győzte kivárni a nagy napot, és már tegnap felköszöntötte miniszterelnök urat. Tóth-Szenesi Attila pedig egy rendkívül szórakoztató összeállítást készített a korábbi nagy hatvanozásokról. Ferenc Józsefet ágyúzás, Horthyt díszszemle, Rákosit az egész ország köszöntötte, Kádár pedig taktikai okból belengette a lemondását. (A rákosis videót ki ne hagyja senki!)
A mi mindig szerény vezetőnk viszont már előre elmondta, hogy neki ez is csak egy munkanap. Mi viszont nem apróztuk el, és méltóképpen, ünnepi videóval köszöntöttük a 60 éves Orbán Viktort. Bis hundert und zwanzig!
Hogyan készül fel az ország a mindent felforgató új technológiákra? Megkérdeztük az illetékes minisztériumokat. [*tücsökciripelés*] Van viszont egy 2030-ig tartó stratégiánk!
Közben újabb nyílt levélben aggódnak ismert tudósok a legújabb technológiák miatt, most már olyanok is, akik a leginkább élen járnak a fejlesztésben. Az AI az emberiség kihalásához vezethet – figyelmeztetnek szakértők, köztük az OpenAI és a Google DeepMind vezetői.
Varga átadta Kövérnek a jövő évi költségvetést, maradnak az extraprofitadók. A kormány közölte a Költségvetési Tanáccsal, hogy nem árulják el előre, hogyan akarnak megszorítani.
„Ami kicsiben a végrehajtói rendszer, az ma a demokrácia Magyarországon” - hangzott el a Szikra mozgalom tüntetésén a „végrehajtói maffia” ellen. A tüntetőknek nem, de egy rókának sikerült átjutnia a Karmelitát körülvevő kordonokon. Ahol egyébként sátrat állítottak a diákok, és éjfélkor pezsgővel köszöntötték az ünnepeltet.
Dróntámadás érte Moszkvát a város polgármestere szerint, több épület megrongálódott, legalább ketten megsérültek. Ukrajna tagadja, hogy köze lenne az akcióhoz, de a brit külügyminiszter szerint amúgy önvédelemből támadhat orosz területeken lévő célpontokat is
Bár háború van a szomszédban és káosz a világban, legalább ma buli van Kipcsakföldén. A 444 reggeli hírlevele.
Üdvözli Őt hálás népe, sok barátja, ellensége, újságíró, migránshorda. Szalonnából van a torta. Ma mindenki reá hallgat. Ebből lesz az új kétharmad!
Ferenc Józsefet ágyúzás, Horthyt díszszemle, Rákosit az egész ország köszöntötte, Kádár pedig taktikai okból belengette a lemondását. Így ünnepelték a 60-at az ország sorsát meghatározó korszakos politikusok, valamint az ezt a kort miniszterelnökként megélő Antall József és Medgyessy Péter.
Ez történik, ha egy ország teljesen elszigetelődik külpolitikailag. A néhány megmaradt szövetségesnek mindent el kell nézni, még azt is, ami Koszovóban a magyar békefenntartókkal történt.
Hogyan készül fel az ország a mindent felforgató új technológiákra? Megkérdeztük az illetékes minisztériumokat. [*tücsökciripelés*] Van viszont egy 2030-ig tartó stratégiánk!
„Helytállnak a magyar katonák a NATO koszovói békefenntartó missziójában” – írja a Honvédelmi Minisztérium a zavargásokról.
Egyikük sincs életveszélyes állapotban. Összesen tizenkilenc magyar és tizenegy olasz sérültről írnak.
A sérült magyar katonák egyike sincs életveszélyes állapotban.
A tömeg jól hallhatóan skandálta, hogy „Ajmo Orbane”, ami szerbhorvátul szó szerint azt jelenti, „hajrá Orbán”.
A magyar külügyminiszter ostorozta kicsit az európai intézményeket, melyek szerinte nagyon lassúak.
További tartalékosokat is készültségbe helyeznek.
Nagy volt a verseny, ki köszönt elsőként, Harrach Péter vesztére rögtön fel is ült a vonatra.
„Egy dolog azonban nem maradhat el” – árulta el a miniszterelnök.
Újabb nyílt levélben aggódnak ismert tudósok a legújabb technológiák miatt, most már olyanok is, akik a leginkább élen járnak a fejlesztésben.
Tavaly decemberben a kormány az Európai Bizottságnak azt ígérte, hogy a 2022-ben bevezetett plusz különadók jövőre már nem élnek velünk.
Azaz az intézkedésekről szóló jogszabályok benyújtása előtt nem árulhatják el, milyen intézkedésekre készül a kormány.
Mészáros Lőrinc kerecsenes sportruhamárkája szárnyal.
Ez rekord, de a hírek szerint Vajna Tímea így is megválna a Nobuban levő tulajdonrészétől.
A kormány 2022-ben adta koncesszióba a hazai autópályák üzemeltetését és fejlesztését 35 évre egy magántőkealapokból álló konzorciumnak. Mármint Mészárosnak és Szíjjnak.
A Szikra mozgalom tüntetést szervezett a végrehajtói maffia ellen, Bíró Ica is felszólalt.
Híres nagy vadászok, jobb, ha félreálltok.
Azt üzenik Novák Katalinnak, ne írja alá a státusztörvényt.
Elsőként gratuláltak a miniszterelnöknek, megelőzve a fideszes politikusokat.
Több épület megrongálódott.
Legalább ketten megsérültek, több épület megrongálódott.
„Nem ismerek részleteket, és nem fogok találgatni a Moszkva elleni dróntámadások természetét illetően” – mondta James Cleverly.