Az Oppenheimer volt a Golden Globe-díj nagy nyertese: Christopher Nolan háromórás életrajzi filmje J. Robert Oppenheimerről, a Manhattan-projekt mögött álló fizikusról öt díjat vihetett haza, köztük a fődíjat. A címszereplőt játszó Cillian Murphy a legjobb drámai színész, Robert Downey Jr. a legjobb férfi mellékszereplő díját kapták, Christopher Nolan lett a legjobb rendező, míg Ludwig Göransson zeneszerző a legjobb eredeti filmzenéért járó díjat kapta.
A tavalyi másik nagy mozisiker, a Greta Gerwig által készített Barbie volt a legtöbb jelölést kapott film, de végül csak két díjat szerzett, a legnagyobb kasszasikert elérő film díját, valamint Billie Eilish & Finneas a legjobb eredeti dal kategóriában nyert a What Was I Made For? című dallal.
A két filmet, ahogyan azt tömegek tették szerte a világon, mi is megnéztük tavaly, a Barbie-ról itt írtunk, míg az Oppenheimerről itt elmélkedtünk.
Két-két győzelem jutott az Egy zuhanás anatómiája, a The Holdovers és a Szegény párák című filmeknek, és egy-egy Martin Scorsese Megfojtott virágok című alkotásának. A film főszereplője, Lily Gladstone lett a legjobb drámai színésznő, ezzel ő az első őslakos, aki elnyerte a díjat.
Az Oppenheimerrel díjazott Downey Jr. a köszönőbeszédében utalt arra is, hogy a Golden Globe tagságában a korrupciós botrányt és a sokszínűség hiányát követően változások történtek – kizárták mások mellett a korábban kamu Scarlett Johansson-interjú „megírásával” ismertté vált, majd a kitalált interjú közlését a főszerkesztőjére kenő Návai Anikót –, a színész azt mondta: „köszönöm, hogy változtattatok a játékon”.
A filmes után lássuk a tévés kategóriákat! Az Utódlás (Succesion) – tavasszal itt írtunk róla – lett a legjobb drámai sorozat, a legjobb limitált szériás sorozat a Beef (róla itt), míg a legjobb vígjáték díját A mackó (The Bear, róla itt) kapta.
Közülük is az Utódlás volt a legnagyobb nyertes: a médiamogulról és gyermekeiről szóló sorozat negyedik és egyben utolsó évada után a sorozat kapta mindkét legjobb főszereplő díját (Sarah Snook és Kieran Culkin), míg Matthew Macfadyen lett a legjobb mellékszereplő, szintén az Utódlásban nyújtott alakításáért. A legjobb férfi szereplők díjának döntőséből egyébként három-három az Utódlás színésze volt: Culkin mellett Jeremy Strong és Brian Cox került a legjobb ötbe a főszereplők mezőnyében, míg Macfadyen mellett Alexander Skarsgård és Alan Ruck volt ott a mellékszereplői díjra jelöltek végső, ötös listáján.
A Beef szépen levezeti, hogy egy apró, meggondolatlan cselekedetből milyen szarlavina alakulhat ki, ha az ember kicsinyes bosszúval akarja levezetni az évek vagy akár évtizedek óta felgyülemlett frusztrációját és szorongását, miközben a néző nevet, a tizedik rész végén pedig már szinte sír.
Magasan volt a léc A mackó első évada után, de a készítők megugrották a második szezonnal. A sorozat, ami arról híres, hogy pattanásig feszült jelenetekben ordibálnak benne egy fojtogató konyhában, most már elég bátor ahhoz, hogy többször merjen csendes lenni.
Záró évadához érkezett minden idők legkegyetlenebb és legszórakoztatóbb dinasztikus sorozata, a Succession. Minden hátbaszúrás jó helyre megy.
Az új Barbie tömegfilmként talán működik, minden más szinten viszont felszínes és még önparódiaként is nehezen értelmezhető.
Más kérdés, hogy a 3 órás politikai thrillerbe hajló tárgyalótermi drámába váltó tudományosáttörés-kalandfilm odafér-e a rendező jobb filmjei mellé.
A Golden Globe szavazói közül pedig nem kizárták, hanem ő lépett ki.
A szervezet magatartási kódexének megsértése miatt.