Öccse szerint Jeffrey Epstein nem is lett öngyilkos

bulvár

Öccse, Mark Epstein szerint nem öngyilkos lett Jeffrey Epstein gyerekprostitúcióval és emberkereskedelemmel vádolt amerikai üzletember, akit 2019-ben holtan találtak manhattani börtöncellájában. Az Epstein-ügyben közel hatvan bírósági dokumentumot hoztak nyilvánosságra január első napjaiban.

Az Epstein-akták az ügy szempontjából kulcsfontosságú személyek, köztük a milliárdos és partnere, Ghislaine Maxwell egykori alkalmazottai és áldozatai vallomásaiból származnak,

többek közt Donald Trump, Bill Clinton, Michael Jackson és András herceg neve is feltűnik bennük.A 2008-ban elítélt Epstein az üzleti és politikai világ legmagasabb köreiben mozgott, ügyfeleinek fiatalkorú lányokat szállított, szexpartikat szervezett évtizedeken át. Halálát a hivatalos orvosszakértők öngyilkosságnak minősítették.

Forrás
Epstein egyik áldozatával, Chauntae Davies-szel
Fotó: Netflix/Courtesy of Netflix

Epstein halálának körülményeiről már másnap vad összeesküvés-elméletek kezdtek terjedni. Öccse szerint egy másik, az emeleten tartózkodó fogoly gyilkolhatta meg, mivel a cella ajtajára irányított térfigyelő kamera a halála éjszakáján nem vett fel semmit.

Az amerikai igazságügyi minisztérium tavaly 120 oldalas jelentésben tárta fel a börtön biztonsági réseit: eszerint az őrök túl sokáig hagyták magára Epsteint, nem felügyelték és nem kutatták át a celláját, és ugyanolyan ágyneműt adtak neki, mint amivel két héttel korábban már megpróbálta megölni magát. A szabályokkal ellentétben cellatársa sem volt. A zárkájára néző térfigyelő kamerák nem működtek, az első öngyilkossági kísérletét rögzítő felvétel valahogy megsemmisült, a börtön személyzete pedig meghamisította a börtönnaplót, hogy a kötelezettségszegés ne derüljön ki.

A manhattani börtön dolgozóit kötelezettségszegés és gondatlanság miatt elmarasztalták, de Epstein halálát továbbra is öngyilkosságnak tekintik, minden más lehetőséget kizárnak. (via Guardian)

Ha bántalmazás, akár szóbeli, lelki, fizikai, szexuális vagy gazdasági erőszak áldozata, önnek joga van a segítségre. Az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat a nap huszonnégy órájában, Magyarországról ingyenesen elérhető a +3680205520-as telefonszámon. NANE Segélyvonal bántalmazott nőknek: +3680505101; a PATENT Egyesület jogsegély-szolgálata: +3680808081.

Kiemelt videóink
Kapcsolódó cikkek
Friss

Három kiszúrt autógumi Alcsútdoboz határában

115 millió forintnyi kiegészítő Caprin, a NER-cégeknek adott kastélyok és a tanárok igazsága a 444 napindító hírlevelében.

Herczeg Márk
reggel 4

Egy milánói benzinkúton inzultáltak egy zsidó apát és fiát

Az emberek előbb csak kiabáltak, aztán meg is rugdosták az apát.

Fődi Kitti
külföld

Izraeli művészek és értelmiségiek kérnek szankciókat Izraelre a gázai helyzet miatt

31 kiemelt közszereplő írt levelet a Guardiannek, amelyben nemzetközi szankciókat követelnek.

Fődi Kitti
háború

Másodfokon már az Eötvös és a Vörösmarty kirúgott tanárainak adott igazat a bíróság

Jogszerűtlen volt Kapin Lilla és Törökné Pethő Erzsébet kirúgása a 2022-es polgári engedetlenség miatt.

Herczeg Márk
oktatás

Lemond a II. kerületi alpolgármesteri címéről Berg Dániel

A momentumos képviselő betegszabadságra ment, miután részegen balhézott egy rendezvényen.

Fődi Kitti
POLITIKA

Vigyázz, ha papírra nyomtatott, bitcoinos témájú levelet találsz az utcán elejtve, mert ez egy újfajta csalás lehet

A 444 olvasója találta meg az első bizonyítékot arra, hogy a váratlanul kifinomult csalási módszer nálunk is megjelent.

Szily László
gazdaság

12 évet kapott egy orosz újságírónő, mert korábban Navalnij szervezetének önkéntese volt

A zárt ajtók mögött tartott tárgyaláson bűnösnek találták abban is, hogy álhíreket terjesztett az orosz hadseregről.

Herczeg Márk
külföld

Kiszúrták Hadházy Ákos autójának kerekeit az Orbán család hatvanpusztai birtokánál

A képviselő szerint Orbán smasszerei voltak.

Fődi Kitti
belföld

Ha Izrael nem egyezik bele a tűzszünetbe, az Egyesült Királyság szeptemberben elismeri Palesztinát államként

Emmanuel Macron korábban már jelezte, hogy Franciaország szintén elismeri a palesztin államot a szeptember 9-i ENSZ-ülésen.

Herczeg Márk
külföld

Túrkevei polgármester a strandról: A gáz többeket veszélyeztetett, de nincs súlyos sérült

A mentőhelikopter egy két és fél éves lengyel kisfiúhoz kellett, mert nem tudta elmondani, van-e baja.

Fődi Kitti
belföld

Az MLSZ a fél NB I. ellen eljárást indított rendzavarások és rasszista rigmusok miatt

A fegyelmi bizottság eljárást indított a Diósgyőr, a Debrecen, a Ferencváros, az Újpest és a Zalaegerszeg, valamint a másodosztályban szereplő Budapest Honvéd, Videoton FC Fehérvár és Soroksár ellen is.

Herczeg Márk
futball

Késésekkel kell számolni a dél-balatoni vasútvonalon egy meghibásodott szerelvény miatt

Balatonberény megállóhelyen vesztegel a tapolcai vonat.

Fődi Kitti
közlekedés

Egy abortuszellenes republikánusnak viszonya volt egy sztriptíztáncossal, és a nő szerint több abortuszát is a férfi fizette

Giovanni Capriglione, aki a nő bejelentése előtt három nappal visszalépett az újraválasztási kampányától, a viszonyt elismerte, de az abortuszokat tagadja.

Herczeg Márk
külföld

Igazán úri muri: a 4iG úgy számol, 10 milliárdjába kerül majd a dégi Festetics-kastély

Megkerestük a négy NER-közeli céget, amelyek ingyen kapnak egy-egy állami kastélyt. Kettő nem válaszolt, de a másik kettő levelében is kevés konkrétum volt.

Haász János
gazdaság

Frontális balesetben meghalt a Barbie babák két vezető tervezője

Egy 82 éves férfi szemben hajtott velük az autópályán.

Fődi Kitti
külföld

Gyászmenet kíséri utolsó útjára Ozzy Osbourne-t Birminghamben

Egy halottaskocsi halad majd végig a Black Sabbath hídtól a padig, ahol rajongók ezrei hagytak üzeneteket és virágokat.

Herczeg Márk
GYÁSZ

Védjegybejelentést kértek a Digitális Polgári Kör kifejezésre

Még azon a napon, amikor a miniszterelnök Tusványosan bejelentette.

Fődi Kitti
POLITIKA

Magyar Orbánnak: Nem fogunk asszisztálni a kisstílű játékához, tudjuk, mit akarnak azzal, hogy a csinovnyikjai egyenként hívják ki a politikusainkat

A Tisza Párt elnöke sokadszor is vitára hívta ki a miniszterelnököt.

Herczeg Márk
POLITIKA

Kisiklott több vasúti teherkocsi a salgótarjáni vonalon

Vonatpótló jár.

Fődi Kitti
közlekedés

Autóval próbáltak végighajtani a vasúti sínen Kőbányán

Az történt, amire gondolsz.

Fődi Kitti
közlekedés

Traumás agysérülése miatt mehetett az NFL irodájához lövöldözni az egykori amerikaifocis Shane Tamura

De a lövöldöző rossz liftbe szállt, egy másik cég irodájánál kötött ki. Négy embert megölt, aztán magával is végzett.

Herczeg Márk
bűnügy

Kós Hubert világbajnoki negyedik 100 méteres hátúszásban

A 22 éves olimpiai bajnok úszó a gyengébbik számában nagy versenyben maradt le a dobogóról.

Benics Márk
sport

Hatalmas üvegtábla esett a Fény utca egyik zebrájára

Szerencsére épp senki nem volt ott.

Fődi Kitti
baleset

Klórgázmérgezés miatt százhúsz embert kellett kimenekíteni a túrkevei strandról

A helyi hírportál szerint tizennégy embert kórházba kellett szállítani.

Inkei Bence
belföld

Szabó Szabolcs: Döntetlenközeli helyzet van, vagy én nyerek vagy a tiszás jelölt

A csepeli parlamenti képviselő a kegyelmi botrány után döntött úgy, hogy mégis elindul a negyedik képviselői mandátumáért. Szerinte a választókörzet kétesélyes, a Fidesz biztos harmadik lesz, és örülhet, ha 20-25 százalékot szerez. Arról viszont egyelőre fogalma sincs, listán kire szavaz majd jövőre.

Molnár Kristóf
interjú