A foci-Eb-n a magyar válogatott egyetlen győzelemmel és két vereséggel zárta a csoportköröket, de ha az olaszok mellett az angolok, vagy a törökök mellett a portugálok számunkra kedvező eredménnyel zárnak utolsó csoportmeccsükön, menetelhetett volna tovább a magyar gárda. A történtek után a fél magyar sajtó azon pörgött, hogy a portugálok el akartak kerülni minket, és milyenek már az angolok is, hogy nem tepertek gőzerővel a győzelemért a szlovénok ellen. Pedig mennyivel egyszerűbb lett volna, ha nem kell matekozni. A szövetségi kapitány, Marco Rossi ellenben egy reálisabb értékelést adott: elismeri a csapat gyengeségei mellett azt is, hogy mennyire csalódást keltő volt a Svájc elleni első félidő, ahol rosszul játszott a csapat.

Most ugyanaz történik pepitában, mint amikor a válogatott sikereit a hazai sportpolitika, a pénzbőség és a tao-rendszer érdemének akarják beállítani. Egyik eset sem szól másról, mint a realitás teljes hiányáról.

Ha ugyanis jól játszik a csapat, az nem az utánpótlás-nevelés, a tao-rendszer, vagy a fociból politikai tőkét kovácsolni igyekvő politikusok sikere. A mostani „csalódást” ellenben az utánpótlás-képzés minősége és a rosszul elköltött ezermilliárd forintnyi közpénz számlájára írható. Az idézőjel használata pedig nem véletlen, hiszen ez nem csalódás, tulajdonképpen csak a valóság kopogtatott be az ajtón, ahogy arra Szoboszlai Dominik is utalt a németek elleni vereség után: két lábban kell a földön járni. „Lehet, ez volt a probléma alapból az egész sztorival, hogy nem reálisan gondolkoztunk és túl nagy elvárásokat támasztottunk magunk felé”.

Pedig Orbán Viktor (majdnem) mindent megtett

A 2010 óta hatalmon lévő vezetés pedig majdnem mindent megtett: kitalálta és átverte Brüsszelen a tao-rendszert, amiről idővel hivatalosan is kiderült, hogy a közpénzek eltérítéséről szól. Jöhet bármilyen covidos vagy gazdasági válság, annyira kiemelt ágazat a sport – főleg a foci –, hogy a legnehezebb időkben is számolatlanul áramlott a pénz a költségvetésből ide. A központosítás jegyében és a még több pénz érdekében államilag is kiemeltek 10 sportakadémiát a focin belül. Ezt szánják az egész utánpótlás-rendszer csúcsának, elviekben ez lenne a végső kapocs az utánpótlás és a felnőtt foci között, a belépő a professzionális futballba.

Egy nagyon fontos dologról azonban elfeledkezett Orbán: a szakmai hozzáértésről, ami nélkül a világ pénzét is az utánpótlás-nevelésbe öntheti, hosszú távú, sikeres stratégiát akkor sem lehet megvalósítani. A szakmaiság és a profizmus hiányáról az elmúlt években többen, több alkalommal is megszólaltak a foci hátországát kritizálva. Legutóbb például maga Marco Rossi, aki talán a legjobban szembesül az utánpótlás-képzés eredményeivel. A szövetségi kapitány a lapunknak adott interjújában a következőket fogalmazta meg:

„Nincs elegendő versenyképes tudás a rendszerben, különös tekintettel a legérzékenyebb, nyolc és tizenhat év közötti korcsoportok felkészítésére. Ez hat-hét különböző korcsoportot jelent, amiknek mind sajátos igényeik vannak, és ezekre a különbözőségekre nagy hangsúlyt kell fektetni. Egy kilencéves gyereknek teljesen más arányban van szüksége technikai vagy fizikai felkészítésre mint egy tizenhárom évesnek, de említhetném a pszichológiai vagy mentális képzés jelentőségét is. Sokkal nagyobb szakmai befektetésre és specializáltabb képzésekre volna szükség, hogy az utánpótlás-nevelés területén előre tudjunk lépni."

Felhívnám a figyelmet az utolsó mondatra! Már 13 éve létezik ugyanis a tao-rendszer, melynek dedikált célja az utánpótlásképzés fejlesztése volt, ennek ellenére még mindig itt tartunk, hogy nincs tudás, és hiányzik a szakmai befektetés.

Orbán gondolkodása szerint ha minden kiemelt akadémia kitermel évi 2 válogatott játékost, akkor már meg is van a nemzeti tizenegy kerete, aminek szerinte egyetlen kulcsa a pénz. Szóval, ha mondjuk adunk a tao-rendszernek nagyvonalúan 7 évet, hogy beinduljon és jöjjenek az eredmények, már akkor is egy kezdőcsapatnyi játékost ki kellett volna nevelnie az utánpótlásnak. A valóságra Szalai Ádám 2021 novemberében a lengyelek ellen aratott 2-1-es győzelem utáni nyilatkozata is rávilágít:

„Még mindig kevesen vagyunk, akik dörömbölnének a válogatott kapujában, remélem, hogy ez a jövőben megváltozik. Több tehetségre, fiatalokra van szükségünk, akik már rólam ráncigálják le a mezt".

A lehetőségek hiánya

Nincs a magyar válogatott mögött semmilyen hátország, a hazai képzésből kikerültek helyett külföldön nevelkedett és honosított játékosok adják a csapat gerincét, az olyan rutinos játékosok mellett, akiknek korukból fakadóan semmi köze nem lehetett a hazai utánpótlásnevelés reformjához. Nézzük is meg a mostani Eb 26 fős keretét:

• 12 játékosnak egyáltalán nem volt köze a hazai központi utánpótláshoz, vagy ha esetleg mégis, az nagyon minimális idő lehetett. (ide sorolhatjuk például a szüleik által létrehozott Főnixben nevelkedő Szoboszlait és Bollát, Dárdait, Kerkezt, Callum Styles-t, Vargát, Negot, Csobothot)
• 8 focistát korából fakadóan már nem (vagy nagyon nehezen) lehet(ne) a tao-rendszer sikereként felmutatni, hiszen a bevezetés évében már minimum 16-17 évesek voltak. Vagyis tudásuk, képzettségük nagy részét még a „régi” rendszerben szerezték meg. És ismét hangsúlyozom, a tao első pár évében sokkal inkább az infrastrukturális háttér fejlesztésére mentek a pénzek, mint esetleg az utánpótlás-nevelés szakmai fejlődésére. (Ide sorolható például Gulácsi, Fiola vagy Lang)
• És végezetül van 6 olyan játékos, akit - ha esetenként csak jóindulattal is, de - nevezhetünk a rendszer eredményének, közülük hárman voltak annyira fiatalok (egyaránt 9-10 évesek), hogy a képzésük döntő része a tao-szponzorálta akadémiákon zajlott (például Schäfer, Balogh Botond, Kata vagy Kleinheisler)

Ami pedig a svájciak, németek és skótok elleni kezdőcsapatokat illeti, ez összesen 33 pozíciót, játékost jelent, ebből

• 23 pozíción kezdett olyan játékos, akinek nincs köze a magyar központi utánpótlás-neveléshez,
• 6 esetben volt a tao-rendszer óta kinevelkedett játékos,
• 4 esetben pedig olyan, aki zömében még a tao-rendszer előtt nevelkedett.

Ezek után és ennek ismeretében nincs miért csodálkozni azon, hogy a szövetségi kapitány a hazautazás előtt tartott sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy

„A mi csapatunk akkor igazán erős, ha mindenki száz százalékot nyújt, és taktikailag szinte hibátlan meccset játszunk”, mint tették azt a grúzok a portugálok ellen, vagy a szlovének az angolok ellen. (Vagy a magyarok akkor például, amikor 4-0-ra megverték Angliát majdnem napra pontosan két évvel ezelőtt.)

És nincs miért csodálkozni azon sem, hogy Szoboszlai sérülten játszotta végig az Eb-t, így nem tudott maximális teljesítményt nyújtani, ahogy Nego és Balogh Botond is sérülten került a keretbe, Fiola pedig épp, hogy felépült, formáját tekintve nem most volt a csúcson. Nincs élete formájában Szalai Attila, Ádám Martin és Botka Endre sem, Kata Mihály, Gazdag Dániel és Horváth Krisztofer pedig még kevés ehhez a szinthez.

A megfelelő szakmai minőséget képviselő háttér, vagyis az utánpótlás-nevelés súlyos kritikája ez a helyzet, ahogyan Marco Rossi egy másik állítása sem értékelhető másként:

„Továbbra is tartom, hogy a legjobb játékosokat hívtuk meg a keretbe (...) Mindig lehet kritizálni, de onnan, ahonnan én látom a dolgokat, ha újrakezdhetném sem tudnék sok mindent másként csinálni.”

Nincs választási lehetőség a válogatott környékén. Ez pedig nem a pénzen múlik, de nem is azon, hogy az állam ki tudja milyen szempontok alapján kiemel néhány fociakadémiát (amelyekről egyébként jó néhány évvel korábban kimondta a belga Double Pass is, hogy ezeken nem akadémiai szintű munka folyik).

A csodaszámba menő eredmények (angolok verése, a németek ellen elért döntetlen 2021-ben, az Eb-kre való kijutás) mindaddig egy tiszavirág életű időszakot jelenthetnek, amíg szembe nem néznek az illetékesek a valósággal, hogy a bravúrok nem az utánpótlás-nevelés sikerét jelentik, nem a hazai szaktudás érdemei, és nem is a tao-pénzek, -rendszer eredményei, hanem egy tökéletes formában lévő, maximálisan koncentrált, hibátlan stratégiával játszó csapaté. Egy csapaté és egy kapitányé, amely csak ebben a három tényezőben bízhat, hiszen a hátország ingatag lábakon áll. Ameddig az MLSZ, Orbán Viktor és más döntéshozók csak legyintenek a kritikus hangokra bízva a pénz erejében, és nem ismerik fel a problémákat, addig a rendszer foglya fog maradni ez a túlságosan törékeny válogatott is.