Új elnök, régi szerződések

reggel 4

Jó reggelt, itt a 444 napindító hírlevele, az elmúlt 24 óra legérdekesebb-fontosabb híreivel-cikkeivel. Ma este részleges napfogyatkozást lehet majd nézni Magyarországról, itt van minden tudnivaló hozzá.

Fotó: Bankó Gábor/444

Kedden az országgyűlés megválasztotta Baka Andrást köztársasági elnöknek, aki első beszédében arra is kitért, hogy nem építhetjük az új Magyarországot a bosszúra. Írtunk arról, hogy hogyan alakult Baka pályája, a Közértben pedig arról is esett szó, hogy ugyan nem az kimondott abszolút filmszínház-karakter, története mégis szimbolikussá teszi a megválasztását. A Lakmusz továbbá megnézte, mi is történt azokban a politikailag kényes ügyekben, amikkel Bakát támadták.

A szerdát azzal indítottuk, hogy bemutattuk: közérdekű adatigényléssel kikértük, milyen tanulmányokat készített a Századvég, és mindez mennyibe került, és egészen megdöbbentő témák és árak vannak a listában, milliárdokért dolgozott az intézet. Hír volt, hogy feljelentést tett a miniszterelnökség Kaminski Fanny cégével kapcsolatban, és jelentősebb történés volt az is, hogy kiderült, kizárták Mészáros Lőrinc cégét: az Opus Titász nem kap semmit a hazahozott RRF-pénzekből.

Megszavazták a parlamentben azt is, hogy könnyebb lesz sztrájkolni az iskolákban, ahol mostantól a tantestület is beleszólhat egy csomó mindenbe, felfüggesztették az ittasan vezető fiatal tiszás képviselő mentelmi jogát, Takács Péterét és Toroczkai Lászlóét viszont nem, és a Mi Hazánk kedden pedig már hajlandó volt megemlékezni a roma holokauszt áldozatairól.

Kvíz

Fotó: Németh Dániel/444

Hardcore politikai kvízzel jelentkeztünk tegnap: az új tiszás képviselők közül kellett tizet felismerni.

Sziget

Fotó: Bankó Gábor/444

Hogy kiket érdemes idén meghallgatni az ismert neveken túl? Összeszedtünk öt tippet.

Kapcsolódó cikkek

Hardcore politikai kvíz: felismered-e a tiszás képviselőket?

Mármint név szerint.

Herczeg Márk
kvíz

Felfüggesztette a parlament az ittasan vezető fiatal tiszás képviselő mentelmi jogát, Takács Péterét és Toroczkai Lászlóét viszont nem

Toroczkait és Takácsot is rágalmazással vádolták – egyiküket egy jobbikos jelölt, másikukat Dobrev Klára. Mivel magánvádas eljárásokról van szó, szokás szerint fenntartották a képviselők mentelmi jogát.

Bódog Bálint
POLITIKA

Orbán rendszerének páriája volt, most köztársasági elnök lett

A Fidesz ellenzékben még támogatta, hogy Baka András legyen a Legfelsőbb Bíróság elnöke, hatalmon már nem bírták elviselni a kritikáit, és rövid úton megszabadultak tőle. De ez nem volt elég, meg is alázták. Létezik annál nagyobb elégtétel, hogy most ő a köztársasági elnök?

Tóth-Szenesi Attila
POLITIKA

Baka András: Nem építhetjük az új Magyarországot a bosszúra

„Egy generációnyi időt vesztegetett el ez a nemzet” – mondta első beszédében Baka, aki szerint ugyan a társadalom többsége most felszabadulást érez azoknak, akik csalódtak, ugyanannyi hely jut a jövő Magyarországán.

Bódog Bálint
POLITIKA

A Mi Hazánk most már hajlandó volt megemlékezni a roma holokauszt áldozatairól, Magyar szerint gyalázat, amit a szélsőjobb csinál

Majd Toroczkai László egyből beleállt Baka Andrásba, akit a 2006-os döntése miatt kritizált. Magyar Péter magyar romák visszaemlékezéseit olvasta fel.

Bódog Bálint
POLITIKA

Kizárták Mészáros Lőrinc cégét, az Opus Titász nem kap semmit a hazahozott RRF-pénzekből

Az átláthatósági követelmények nem teljesítése miatt. Ez lehet az első komolyabb eset, amikor Mészáros-érdekeltség jár pórul.

Gazda Albert
belföld

Mi is történt azokban a politikailag kényes ügyekben, amikkel Baka Andrást támadják?

Baka bírói tevékenységét egy 1956-os és egy 2006-os ügyben hozott ítélet miatt is kritizálja az ellenzék. Megnéztük, miről szóltak a részvételével született döntések.

Dezső Annamari
Politika/gazdaság

Megválasztották Baka Andrást köztársasági elnöknek

Baka Andrást titkos szavazással választja meg a parlament, a Fidesz és a Mi Hazánk nem vesz részt a beiktatáson.

Bódog Bálint
POLITIKA

Feljelentést tett a miniszterelnökség Kaminski Fanny cégével kapcsolatban

Hűtlen kezelésnek és hivatali visszaélésnek tartják, hogy az előző kormány social médiás tartalmaira túlárazva kötöttek szerződéseket.

Kaufmann Balázs
bűnügy

Őket várjuk a legjobban az idei Sziget fesztiválon

A Sziget programjában idén is bőven akadnak olyan nevek, amelyek elsőre talán nem sokat mondanak, viszont könnyen az egész fesztivál legjobb meglepetései lehetnek. Öt fellépőt választottunk, akiket biztosan megnézünk.

Oprics Dóra, Benics Márk
KULTÚRA

A részleges napfogyatkozást naplementekor lehet majd látni Magyarországon

Hazánkban is különleges lesz a szerda este.

Kaufmann Balázs
belföld
Videó

A Fidesz leváltotta, köztársasági elnökként tér vissza

Baka András nem az kimondott abszolút filmszínház-karakter, története mégis szimbolikussá teszi a megválasztását. A Fidesz illegitimnek tartja, ő közben azt mondja, az ország nem épülhet bosszúra.

plankog, Bokros Dorka, Sárdi Kristóf, Kovács Bendegúz, Botos Tamás, Jelinek Anna, Kristóf Balázs
video

Megszavazták: könnyebb lesz sztrájkolni az iskolákban, ahol mostantól a tantestület is beleszólhat egy csomó mindenbe

Az iskola igazgatói visszakapják a munkáltatói jogköröket, a tankerületi vezetők nehezebben gáncsolhatnak mostantól. A pedagógusok és segítőik beleszólhatnak az igazgató kiválasztásába, ahogy a munkatervbe és az SZMSZ kialakításába is.

Bódog Bálint
oktatás

A Századvég a választások előtt százmilliókért kutatta és elemezte Rogánnak a változó politikai törésvonalakat, sokra nem ment vele a miniszter

Közérdekű adatigényléssel kikértük, milyen tanulmányokat készített a Századvég, és mindez mennyibe került. Egészen megdöbbentő témák és árak vannak a listában, milliárdokért dolgozott az intézet. A Miniszterelnökség még vizsgálja, mit is kaptak valójában az elmúlt években.

Windisch Judit
POLITIKA