Nemrég azt mondta, úgy döntött, önként vállalja a kiadatását, mert állítása szerint nagyon leromlott az egészségügyi állapota.
Sört is szeretnének főzni belőle.
Egyelőre sem a hatóságok, sem a jelölteket indító párt nem reagált az esetre. Azt sem tudni, milyen indokkal tartóztatták le az oroszpárti politikusokat.
Június 20-án indul a nyári menetrend.
Egy szlovákiai magyar nő, Bartha Tünde az egyetlen ember, akire Andrej Babiš állítólag hallgat. Bartha a cseh kormányhivatal vezetője, akinek szerepe volt abban, hogy Babiš egy táborba sodródott Orbán Viktorral. Mostanra azonban a háttérember kénytelen kilépni a fényre, és komoly bírálatokat is kap.
Ez az a bedőlt cég, ami sok szálon kötődik Kósa Lajoshoz.
Nektek hogy telik a szombatotok?
A támadásban a férfi súlyosan megsérült, a helyszínre érkezett rohammentősök azonban már csak a halálát tudták megállapítani.
Hiláriusz egyre forróbb. 1248 játékos lesz a vébén, abból hárman játszanak Magyarországon. Forradalmi újítások biciklis pisilésben. Dezodorellenes népi kezdeményezés. Rogán hiába metrózik. Horror tücsökárak.
Emlékezetes volt, amikor az államtitkár személyesen akadályozta meg, hogy Magyar Péterék adományokat adjanak egy otthonnak.
Az Arsenal elleni lenyűgöző szabadrúgására szavazott a legtöbb szurkoló.
Mert amikor mostanában változtattak, az mindig rontást jelentett – magyarázta Kármán András. Az új kormánynak novemberre kell valamit villantania.
Közben továbbra is tart a gazdasági fórum a városban.
Nem azért, mert Magyar Péter már behívót küldött az ukrán frontra. Az évek óta megrendezett magyar-szerb-amerikai hadgyakorlatra ezúttal a független médiát is meghívták.
Van még azért olyan páholy, ahol jó szívvel fogadják.