Neptun Deep, amely közelében megtalálták a drónokat, Románia legjelentősebb offshore gázlelőhelye, ahonnan becslések szerint mintegy 100 milliárd köbméternyi gáz termelhető ki.
Robert Gilman hetek óta nem beszélt és nem mozgott, aztán Trump felhívta a repülőn és egyből szóba került egy HATALMAS sajtburger.
A legolvasottabb izraeli hírportál pedig azzal a címmel számolt be a történtekről, hogy „Bosszú Orbánon”.
A hír eleve olyan fokú képtelenség volt, mintha hősünk arról írt volna, hogy Orbán Viktort felkérték az Európai Ügyészség vezetőjének. Ám a sztori akkor lett igazán vicces, amikor az egyik rémült forrás megnyílt az X-en.
Baka András nem az kimondott abszolút filmszínház-karakter, története mégis szimbolikussá teszi a megválasztását. A Fidesz illegitimnek tartja, ő közben azt mondja, az ország nem épülhet bosszúra.
Barcsi Tamás, a Pécsi Tudományegyetem oktatója szerint az iskola vezetői az elmúlt években „nemhogy filozófiával, de semmiféle tudománnyal behatóan nem foglalkozó, számukra azonban valamiképpen »hasznos« embereket, illetve jó ismerőseiket” PhD-ösztöndíjhoz, majd PhD-fokozathoz juttatták.
A magántőkealapok okozhatták az Opus Titász bukását a pályázaton, a cég tulajdonosi háttere azonban már augusztus 6-án sem volt átlátható, amikor duplán is nyert. Kapitány István miniszter szerint az ügy nem fog össze azzal, hogy Vitézy Dávidot pár napja kritizálták egy Mészáros Lőrinc-cég által elnyert vasúti tender miatt.
Augusztus 12-e szerda 11 óráig felfüggesztették a légiforgalmat az Etna miatt.
2025. augusztus 11. után megint zselés állagú szabotőrök tízezreit sodorta az Északi-tenger a Gravelines atomerőmű szivattyúi felé. Három nap küzdelem után az e célra kitalált halászhajók sem bírták tovább. Ez Nyugat-Európa legnagyobb atomerőműve.
Három hónapra első körben.
Az Irán által támogatott húszik azt gyanították, hogy az általuk gyűlölt Szaúd-Arábiának szállítanak.
Az ukrán elnök szerint Oroszország minél többször vet be észak-koreai rakétákat, annál inkább kompenzálja a hiányosságait, ez pedig a világ többi részére is veszélyes.
A Fidesz ellenzékben még támogatta, hogy Baka András legyen a Legfelsőbb Bíróság elnöke, hatalmon már nem bírták elviselni a kritikáit, és rövid úton megszabadultak tőle. De ez nem volt elég, meg is alázták. Létezik annál nagyobb elégtétel, hogy most ő a köztársasági elnök?
„Egy generációnyi időt vesztegetett el ez a nemzet” – mondta első beszédében Baka, aki szerint ugyan a társadalom többsége most felszabadulást érez azoknak, akik csalódtak, ugyanannyi hely jut a jövő Magyarországán.
Műemlék istállókat dózeroltak el, cserébe engedély nélkül építettek fel sokmindent, közte a főkaput, a kőkerítést és a díszmedencéket is.