2026.

Magyar és Bujdosó: A Tisza-frakció egyhangúlag úgy döntött, nem támogatják Baka András legfőbbügyész-jelöltjét

Kérik a köztársasági elnököt, hogy állítson új jelöltet.

Bódog Bálint
belföld

A magyar állam fizette a budapesti atlétikai világdöntő 3,2 milliárd forintos rekorddíjazását

A verseny 10 millió dolláros pénzdíját és az 5 millió dolláros rendezési jogdíjat is közpénzből fedezték.

Benics Márk
sport

Az Alkotmánybíróság szerint alaptörvény-ellenes volt rendeletben megtiltani a szolidaritási adó ellen indított pereket

Karácsony Gergely győzelmet hirdetett.

Bódog Bálint
belföld

Hogy megfenyítse Kanadát, Belaruszból venne olcsó műtrágyát Trump, csakhogy Lukasenko szerint már mindet eladták

Az amerikai elnök „hatalmas üzletről” írt, de a belarusz vezető azt mondta: az ország teljes káliumműtrágya-kapacitását lekötötték szerződésekkel.

Benics Márk
külföld

„Konzultálok Samuval meg Bencével, sztem egy kicsit oda kéne nekik baszni” – írta Takács Péter az orvosi kamara közleményéről négy évvel ezelőtt

Hegedűs Zsolt miniszter mutatta be a közösségi médiában az exállamtitkár levelét, egy nappal a kötelező MOK-tagságról szóló szavazás előtt.

Bódog Bálint
belföld

Súlyos biztonsági hiányosságokat találtak a tiszaújvárosi MOL-üzemben, 38 milliós bírságot szabtak ki a halálos robbanás után

A májusi balesetben egy dolgozó meghalt és tizenegy megsérült, a munkavédelmi vizsgálat szerint az érintett üzemrészekben nem voltak megfelelő biztonsági berendezések.

Benics Márk
belföld

Népszava: Megtriplázódott a javítóintézetekből szököttek aránya tavaly december óta

Az aszódi intézetben 50 százalékkal nőtt az ellátottak száma, miközben a dolgozók 10 százaléka kilépett.

Bódog Bálint
belföld

Három nap alatt kétszer is megdöntötte a női Rubik-kocka-világrekordot egy hatéves kínai kislány

Lien Jün-ji három nap alatt 4,52-ről 4,27 másodpercre javította a 3×3-as Rubik-kocka átlagos kirakási idejének rekordját.

Benics Márk
rekord

Az operettforradalmár Nagy Sas a filmmaratonon

Mit tervezett Orbán Gáspár Közép-Afrikában? Hol a helye Császár Attilának? Kit jelölt Baka András legfőbb ügyésznek? Mit olvasott V. Németh Zsolt? A 444 napindító hírleveléből kiderül.

Bódog Bálint
reggel 4

Zelenszkij találkozott Írországban a Moszkvát megjárt CIA-főnökkel

John Ratcliffe és az ukrán elnök a Shannon repülőtéren futottak össze, miközben a gépeiket tankolták.

Benics Márk
külföld

Az ukrán külügyminiszter azt írta, folytatódik az elszigetelődés orbáni külpolitikája, Magyar Péter szerint elfogadhatatlan, amit Zelenszkij tett

Andrij Szibiha szerint nem világos, Magyarország miért utasítja el a részvételt a Kárpáti Nyolcakban. A magyar miniszterelnök kommentben reagált.

Bódog Bálint
POLITIKA

A kötelező orvoskamarai tagság visszaállításáról és a Médiatanács új vezetéséről is szavaz kedden a parlament

Megkezdik a kormány gyermekvédelmi csomagjának tárgyalását is.

Benics Márk
POLITIKA

Ezrével kiosztott ingyenjegyek, 45 milliós jegybevétel mellé 650 milliós kiadás – hatalmas pénzügyi bukás volt az operettforradalom Orbán János Dénes-féle csúcsprodukciója

Az operett több, mint művészet: show-biznisz, ahová dől a pénz – többek között ezzel magyarázta OJD korábban, hogy közel félmilliárd forint áramlott hozzá. Adatigényléssel megkaptuk a márciusban bemutatott, de azóta sem játszott Dankó Pista költségvetését. Nem csoda, hogy csak egy előadása volt.

Haász János
kult

Nagy-Britannia katonai segítséget adhat Szaúd-Arábiának a hútik ellen

Andy Burnham miniszterelnök arra hajlik, hogy olyan segítséget ajánljon fel, amelyet védelmi jellegűnek tekint, és más országokat is arra fog ösztönözni, hogy tegyenek hasonlóan.

Inkei Bence
külföld

„Két nap után kiszavaznak a picsába” – kívánt sok szerencsét Vona Gábor felesége az Árulókban szereplő politikusnak, aki régen még az RTL székházát is lerombolta volna

Nagy utat járt be a politikus onnan, hogy 2008-ban még sóval hintette volna be az RTL székházát.

Mohos Máté
bulvár