Az amerikai elnök nem szereti a veszteseket.
A cseh kormányfő Prágába, a török elnök pedig Ankarába hívta meg a leendő miniszterelnököt.
„Egész éjszaka ünnepeltem” – mondja a lengyel miniszterelnök a Tisza Párt győzelméről.
Úgy látszik, nincs mit mondania.
A Medián igazgatója nevetett a végén.
Át lettek pakolva.
A PiS elnöke többször cáfolt dezinformációt terjesztve vádolta hazugságokkal a Tisza Párt elnökét, a szejm etikai bizottságához fordulnak miatta.
Ferencz Orsolya hosszan magyarázkodott a Telexnek, a józsefvárosi parlamenti képviselő és a polgármester szerint is hiteltelen a Fidesz bukott jelöltje.
„Egyetértettünk abban, hogy a magyar embereknek járó, de az Orbán-kormány korrupciója miatt befagyasztott sok ezer milliárd forintos uniós források felszabadítása a legfontosabb prioritás” – írja a Tisza Párt elnöke.
Mondván, „csak hogy mi jobbosok is nyugodtabban aludjunk”.
Az Esti Kornél című műsor megújul.
A NER utolsó napján tartott koncertje után feloszlott a Flash zenekar, a frontember boldogan búcsúzott el.
Egy nappal a választás után eltűnt minden arról a rejtélyes weboldalról, ami február elején jelent meg Radnai Márknak, a Tisza Párt alelnökének nevével, és amin mindössze egy fotó volt látható egy ágyról, illetve egy „coming soon” felirat.
Ilyen volt az Orbán-rendszer utolsó 24 órája.
Kiderült, hogy tényleg ez a helyzet. A fideszes képviselőjelölt ráadásul a pártján belül is az egyik leghazugabb kampányt vitte.