Tényleg totális megfigyelőállam épül digitális közigazgatás fedőnév alatt? A csúcsminiszter nem segít eloszlatni a kételyeket, és ez Kövér Lászlót sem nyugtatja meg.
Kálmán Olga és pártja máris reagált a Mi Hazánk választási módosítójára, amit csütörtökön fogadhat el a parlament.
Az UEFA honlapján lehet próbálkozni.
A Direkt36 birtokába került irat szerint azzal is tisztában vannak, mi volna a teendő.
A harmadik negyedév KSH-adatai kijózanítóak.
Az elnöki kegyelemmel szabadult radikális szerint nem győzött az igazság, „csak a hatalom letolta magáról az ellenük elkövetett igazságtalanság terhét.”
153 tervezőt helyeznének át Rómából Milánóba, az érintettek szerint bújtatott leépítés zajlik.
Akkora siker az ország- és vármegyebérletek bevezetése, hogy minden elképzelhető.
Calle Halfvarssonnal nem először fordul elő ilyesmi verseny közben. Nem is ajánlja senkinek.
A 444 Valótlanul című filmje volt a téma az ATV vitaműsorában. A kormánymédia munkatársai megkapták a kérdést, hogy nem szégyellték-e magukat, miközben nézték. Huth Gergely pedig arról győzködte Vona Gábort, hogy ő maga utalt homoszexuális kapcsolataira a könyvében.
A Fidesz kedd este terjesztett be egy módosítót arról, hogy a hivatásos állomány mellett szakszervezet nem alakulhat és tevékenykedhet.
Miért gondolja Orbán Viktor, hogy a média egy embertelenül veszélyes gépezet? Miért készült el a Valótlanul? Mit kérdeztünk Rogán Antaltól a témában? Podcast a 444 filmjéről.
És ez hosszú menet lesz még, 2025 után is folytatni tervezi - üzente nem létező kihívóinak a Fidesz kongresszusán a régi-új elnök, akit ezúttal is kérdés nélkül választottak újra.
A Fidesz frakcióvezetője a párt kongresszusán szpojlerezett a még mindig benyújtásra váró szuverenitásvédelmi törvénycsomagról.
Több száz út vált járhatatlanná az ország északi és keleti részein, rendkívüli állapotot hirdettek több megyében is.