Soros-világ + Brüsszel + ukránok + multinacionális cégek = vereség.
Egy 1955-ös CIA-jelentésben van szó a furcsa tárgyakról, amelyek akkoriban hetekig lázban tartották az embereket.
Az edzőfelszerelés szállítása közben történt az incidens.
Rost Andrea egyebek mellett a magyar zenéért, Bódis Kriszta a nemzeti társadalompolitikai stratégiáért, Radnai Márk pedig a közélet működésének megújításáért lesz felelős.
„Gyors és halálos kinetikus csapás” végzett a venezuelai drogkartell vezetőjével.
Még úgy is, hogy többen önmérsékletet tanúsítottak. Összesen közel 28 milliárddal szórták meg magukat, ám a leggazdagabb magyar ezúttal a dobogóra sem fért fel.
Rogán Antal például betűről betűre ugyanazt, amit januárban. Versenyszférából érkező tiszások és kormányról ellenzékbe szorult fideszesek vagyonnyilatkozatai.
A pénzügyminiszter vagyonnyilatkozata szerint rövid távú szálláshely-szolgáltatásból is van jövedelme.
A vagyonnyilatkozatában a gazdasági és energetikai miniszter elárulta, hogy a Shell globális alelnökeként havi bruttó 49 millió forintért dolgozott.
Havi több mint bruttó 7 millió forintért látta el feladatait a volt miniszterelnök. Ebből jött össze a 4 milliós gyarapodás.
A miniszterelnök ingatlanvagyonában nem történt változás, a bankszámlája viszont némileg megcsappant.
Többlettel zárt a költségvetés az új kormány első hónapjában, de ebben egyelőre még nincs semmi nagy truváj.
A jelek szerint áprilisra elfogyott az akkugyárak lendülete is, amivel idén eddig negyedével, ötödével tudott nőni a teljesítmény.
„Magyarország a világ talán egyetlen olyan országa, amely saját magával szomszédos.”
Ezért az élő környezetért felelős miniszterhez fordult segítségért Kammerer Zoltán.