Hegedűs Zsolt szerint nincs szükségük „közpénzkifolyató kamuszervezetekre és a magyar egészségügyi büdzsét megcsapoló ingatlanbizniszekre”.
Arra nincs egyelőre még százalékos célja sem, hogy mennyi vagyont lehetne visszaszerezni. Ő „bármennyit vissza akar szerezni, amit lehet”.
Az alapítvány közfeladatai a magyar államra szállnak rá, minden más a Molra.
Kirilo Budanov arra számít, hogy télen is folytatódni fog még a háború.
Magyar Péter szerint Unger Anna és Tasnády Katalin a legveszélyesebb feladatra vállalkozott.
Ukrajna agrárpolitikai és élelmezési minisztere szerint azonban nem fenyeget éhínség az országban.
Szerinte minden fillér megvan. A gond viszont az a feljelentő Belügyminisztérium szerint, hogy nem beruházásokra költötték az adófizetők pénzét, hanem milliárdokból vettek játékosokat a Fradiba.
Megszólalt a Kék Bolygó Alapítvány elnöke.
Olyan információk jutottak Hadházy birtokába, amelyek szerint az egész pályáztatás csak egy színjáték volt és a pályázatok jelentős részét el sem olvasták, a végül kiválasztásra került és nyilvánosságra hozott négy jelöltön kívül pedig senkit nem hallgattak meg.
A termékek után már megfizették a jövedéki adót. Egy palack ára átlagosan 100 hrivnya, nagyjából 700 forint.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda kezdeményezte a férfi kiadatási letartóztatását, a bíróság viszont szabadon engedte.
Csalódást keltő számokat közölt a statisztikai hivatal a magyar beruházásokról.
A két üzletasszony bulvárlapja óriási üzleti bravúrt hozott össze az elmúlt években, amit sokan az állami hirdetésekkel magyaráztak. Az Átlátszó által kiperelt dokumentumok alapján azonban máshol kell keresni a siker titkát.
A magyar kormány akkor kezdett kampányba, amikor súlyos uniós kritikák érték a homofób törvény miatt. A Rogánéktól az Átlátszó által kiperelt egyik dokumentum hosszan listázza, mely lapokban hirdetett és erre mennyi közpénzt költöttek el. És kiderül, hogy kik utasították vissza.
Öt év leforgása alatt Mészáros Lőrinc Publimont Kft.-je közel 12 milliárd forint közpénzhez jutott a New Land Medián keresztül, derült ki az Átlátszó által kiperelt dokumentumokból. Ez az összeg ráadásul úgy jött össze, hogy volt, amikor 90 százalékos kedvezményt számolt fel a felcsúti milliárdos.