Annyira gyenge az ellenzék, hogy Orbán tanácsadója központilag gondoskodna arról, hogy legalább valamilyen politikai verseny legyen. GFG kormányzati pozíciót lengetett be annak az ellenzéknek, amelyik nem akarja megdönteni Orbánt.
Nem véletlenül posztolt Orbán fotót a leendő kormány első megbeszéléséről.
De barátok az alapítók, így sima ügynek ígérkezik.
Játékpénzben már a legmenőbb magyar művész, sőt a 100 leggazdagabb magyar közé is beférne Lóránt Zsolt. De jó eséllyel nem ebből lesz milliárdos, mégis elégedett. Hogy jut odáig egy dunántúli pedagógus?
Mivel a román válogatott nagy részét székely játékosok alkotják.
Tavaszra tervezték a CPAC nevű eseményt, a választások elé időzítve és Trumppal, de az nem jött össze.
Békét és boldogságot kívánt az orosz parancsnok a Győzelem Napján, majd tüzet vezényelt. Az év egyik legerősebb videója: szó szerint megvalósították a bullshitágyút.
A Ludas Matyiban és a Hócipőben indult, a nagyorrú figuráiról egyből felismerni a rajzait.
Ezt Clément Beaune francia unióügyi miniszter árulta el.
Nem kamuzott a szövegeiben az atlantai szórakosgató. Azzal vádolják, hogy ő alapította a Fiatal Nyálkás Élet nevű utcai bandát.
A hordóba hegesztett férfi után itt a nagyszarvú vadjuhnak nézett ember.
Az ukrán fél szerint már 1,2 millió ukrán polgárt hurcoltak el.
Miközben az alelnökjelöltek versenyében a brutális előző elnök, Duterte lánya a favorit.
A kulcsszó: Huxit.
Miután befejezte rövid játékoskarrierjét és mielőtt bulvárhíresség lett volna belőle, Berki Krisztián sportmenedzser volt. Nem is akármilyen: ahol alkalmazták, ott nyomozás indult ellene. Regényes sztorik a magyar futball sötét oldaláról.