35 éven keresztül minden egyes órában 96 millió forint közpénzt utaltak volna Mészáros és Szíjj cégének, ha érvényben marad a koncessziós szerződés az autópályákra.
Évek óta húzódik az ügy, de a baranyai főügyész csak most jelezte az elfogultságát.
Azaz az F-35-ös program iránt rendkívül érdeklődő Kína különleges befolyási övezetébe.
Szeptember 30-án, október 30-án, november 13-án és december 7-én folyósítják a támogatást az érintetteknek.
A mesterséges intelligencia segítségével készített jelentés arra jutott, hogy egy kínai hajó nukleáris fegyverprogramhoz szükséges alkatrészeket szállít a Közel-Keleten.
Tettestársát még keresi a rendőrség.
Trump kérésére a törvény hatályát Irán energia- és fegyveriparára is kiterjesztették.
Mondjuk soha senki nem is élt ezzel a párját ritkító lehetőséggel.
Trump szerint ezzel valóra váltak az Egyesült Államok álmai.
A sugárzás szintje a Roszatom szerint nem változott.
Nem tetszik neki, ahogy írnak róla.
Bár biztos, hogy az elnökhöz kötődő Egységes Oroszország nyer, még így is csomó szempontból érdemes figyelemmel kísérni az előre lefutott versenyt. Az egyik releváns kérdés: hány háborús veterán jut be az Állami Dumába? És a hivatalos részvételi adat vajon eléri-e az 50 százalékot?
Mitől etikus az etikus hacker? Milyen a világ legnagyobb hackerkonferenciája? Mind meghalunk az AI miatt?
Új szót tanult a 444-hírügyelet csapata, pedig egyikük földrajzversenyeken is indult gimnazista korában, a másikuknak meteorológus volt a vezetőoktatója, a harmadikuk meg abszolút Időkép-rajongó.
Az Orbán-kormány részéről finoman szólva sem volt meg a nyitottság az irányukba.