bűnügy

Poénos pénzügyőrök: „Nem a balatoni hekk, hanem egy egész bűnszervezet akadt horogra”

25 embert hallgattak ki gyanúsítottként egy nagyszabású áfacsalási ügyben, de a pénzügyőrök közben csak ARRA tudtak gondolni.

Urfi Péter
bűnügy

Halálra ítélték Curtist, a gyilkos staffordshire terriert, aki megölte a gazdája terhes barátnőjét

Fél Franciország a falkavadászokat átkozta, miután a barátja megtalálta a fiatal nő meztelen holttestét. Aztán fokról fokra kiderült, hogy a horrorsztori másképpen néz ki, mint kezdetben hitték.

Szily László
bűnügy

Két ütésébe belehalt egy férfi, de tagadta bűnösségét a Morrison’s-nál történt emberölés vádlottja a bíróságon

A bíróság előtt állította, soha nem űzött semmilyen küzdősportot.

Windisch Judit
bűnügy

Letartóztatták a tiltott potencianövelőkkel kereskedő bűnbanda öt tagját, az egyik gyanúsított ismert magyar testépítő

A hálózat éves forgalma meghaladta az egymilliárd forintot.

Német Szilvi
bűnügy

Éheztettek és halálra vertek egy rabszolgaként tartott nőt a Nyírségben

Miután a nő belehalt a kínzásba, a család a holttestét egy társasház parkolójában hagyta.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

Motoros rendőröknek és rendőrautónak hajtott egy autós a budai Várban, egy rendőr megsérült

Még az Andrássy úton akarták megállítani, a lezárt Lánchídon át a várnegyedig menekült.

Haász János
bűnügy

Elítélték Balatonalmádi korábbi polgármesterét, mert rejtett kamerával figyelte meg a jegyzőt

A kamerát és a mikrofont a klímaberendezés kábelcsatornájába rejtették, így a telefonján keresztül tudta ellenőrizni, mi történik az irodában.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

Ételmegvonással, éjszakába nyúló takarítással büntették a gyerekeket egy speciális gyermekotthonban

Most vádat emeltek a dolgozók ellen.

Mészáros Juli
bűnügy

Ezrek vonultak arra a 11 éves francia kislányra emlékezve, akinek feltételezett gyilkosát már ismerték a hatóságok, csak nem hallgatták ki

A helyi férfit már hónapokkal a gyilkosság előtt nemi erőszakkal vádolták, de a folyamatos késlekedések miatt a rendőrség nem idézte be kihallgatásra.

Mészáros Juli
bűnügy

Hazahozták Dubajból Radnai Lászlót, az ismert maffiózót

Nemrég azt mondta, úgy döntött, önként vállalja a kiadatását, mert állítása szerint nagyon leromlott az egészségügyi állapota.

Kaufmann Balázs
bűnügy

Egy hónapra rendelték el a nyolc politikus és cégvezető letartóztatását az önkormányzati vesztegetési ügyben

Hat ember esetében a bűnismétlés, kettő esetében pedig a szökés, elrejtőzés veszélye miatt is.

Mészáros Juli
bűnügy

Radnai László önként vállalja a kiadatását

2025-ben jogerősen elítélték, de nem vonult be a börtönbe és Dubajba menekült. A 90-es évek alvilágának ismert alakja volt, 2006-ban 12 év fegyházra ítélték a kecskeméti maffiaperben. Koronatanúként segítette a rendőrséget a kilencvenes évek megoldatlan emberölési ügyeiben.

Mészáros Juli
bűnügy

Tévéző férfi tévéjét lopták el

A tolvaj kihúzta a konnektorból, aztán elfutott.

Mészáros Juli
bűnügy

Őrsi Gergely: Felháborít és elszomorít, hogy sarokba szorított emberek szavára történhet letartóztatás

Szerinte ezen emberek szavának a magyar igazságszolgáltatás szervei is bedőltek.

Székely Sarolta
bűnügy

Egy közétkeztetős vállalkozót is előállítottak a több budapesti kerületet érintő korrupciós botrányban

A HVG úgy tudja, hogy többen vádalkut köthettek az ügyben, aminek már legalább négy szála van.

Haász János
bűnügy