eu

A német külügyminiszter figyelmeztette a magyar kormányt, hogy ne hazardírozzon az Ukrajnának szánt EU-s segítség ügyében

Annalena Baerbock szerint Ukrajna pénzügyi megsegítése életeket menthet, ezért nem lehet úgy kezelni, mint más uniós költségvetési tárgyalásokat.

Horváth Bence
eu

A legújabb vétófenyegetés az eddigi legdurvább magyar húzás ebben a háborúban

Magyarország nem engedné, hogy az Európai Bizottság hitelt vegyen fel Ukrajna támogatására. Más tagállam még nem szólt a javaslat ellen, de Budapest egyedül is vétózhat. 18 milliárd euró a tét, ami nélkülözhetetlen ahhoz, hogy az ukránok kitartsanak a háborúban.

Magyari Péter
eu

A balti államok a polgári védelmi rendszerek megerősítésére szólították fel az EU-s tagállamokat

Litvánia, Lettország és Észtország elengedhetetlennek tartja a megfelelő felkészülést a vegyi, biológiai és nukleáris fenyegetésekre, illetve balesetekre is.

Herczeg Márk
eu

Ivan Krasztev szerint Európa (egyelőre) kitart Ukrajna mellett

A bolgár politológus szerint Orbán fejezte ki, mit gondolnak Putyin barátai Európában: a nyugati álláspont csak akkor változhat Ukrajna ügyében, ha változik az amerikai politika, vagyis az USA a szolidaritás gyenge láncszeme.

Herczeg Márk
háború

Az Európai Bizottság elfogadta a magyar agrárstratégiai tervet, 8,4 milliárd euró jöhet rá

A január 1-jén induló új közös agrárpolitikát a 2023–2027-es időszakban összesen 270 milliárd euróval finanszírozzák.

Herczeg Márk
mezőgazdaság

Nagyköveti rangot kapott Molnár Katalin, akit a kirúgott uniós diplomata helyére szánnak

Egyelőre nem erősítették meg hivatalosan, hogy Molnár Katalin lesz Baranyai Gábor utódja.

Szurovecz Illés
eu

A magyar kormány vétója miatt nem születhet meg az EU új egyezménye az afrikai, karibi és csendes-óceáni országokkal

A mozambiki Maputóban véget ért a 42. Közös Parlamenti Közgyűlés, ahol megint Orbánék kerültek a középpontba.

Herczeg Márk
eu

Jön az MCC Brussels, amivel Orbánék Brüsszelben terjesztenék az elméleteiket

Félelembarométerrel ajánlanának alternatívát az EU-nak.

Herczeg Márk
POLITIKA

Szijjártó: Magyarország nem vesz részt semmilyen közös gázvásárlásban

Az energiaügyi miniszterek EU-s találkozóján minden javaslatot ellenzett, és nagyon reméli, hogy nem lesz többségi szavazás a gázügyekben.

Magyari Péter
eu

Ursula Von der Leyen: Az EU havi 1,5 milliárd euróval finanszírozná Ukrajna alapvető szükségleteit

Az Európai Bizottság elnöke azt mondta, a szükséges 3-4 milliárd eurót az EU mellett „az unió amerikai barátai” és pénzügyi intézetek biztosítanák.

Herczeg Márk
háború

Méltánytalan, jogellenes, indokolatlan - mondja a hirtelen felmentett magyar diplomata

Baranyai Gábor minden rendelkezésére álló jogi eszközzel megtámadja csütörtöki elbocsátását a brüsszeli EU-nagykövetségről. Úgy tudjuk, hogy már meg is van az utódja, akit egy lengyel - magyar vita miatt elvesztett állásáért kompenzálhatnak.

Magyari Péter
eu

Nem sikerült megállapodni a gázársapkáról az EU-csúcson, de Orbán szerint „sikeresen elhárítottuk a veszélyt”

A miniszterelnök szerint „ha lesz is gázársapka Európában, az nem érinti majd azokat a hosszú távú szerződéseket, amelyek nélkül Magyarország gázellátása egyik napról a másikra ellehetetlenülne”.

Mészáros Juli
eu

Elbocsátották az energiaügyekért felelős brüsszeli magyar diplomatát

Baranyai Gábor volt a második ember az EU-s követségen. Állítólag másfél órát kapott, hogy elhagyja az irodáját, miközben Orbán Viktor energiaügyekről tárgyalt Brüsszelben.

Magyari Péter
eu

„Még mindig van visszaút, hogy Magyarország visszatáncoljon a szakadék széléről”

Mikulas Bek, az Európai Unió soros elnöki tisztségét betöltő Csehország Európa-ügyi minisztere szerint „a magyar kormány sok mindenre hajlandó azért, hogy teljesítsék az Európai Bizottság elvárásait”.

Mészáros Juli
eu

Beismerte az EU külügyi képviselője, hogy ők sem hitték el az amerikaiaknak, hogy kitörhet a háború

Josep Borrell szerint vége annak a világnak, amikor az Egyesült Államok gondoskodik Európa biztonságáról, Kína és Oroszország pedig a jólétéről.

Czinkóczi Sándor
eu