gasztronómia

Rovarok mászkáltak a lisztben a Csongrádi Kenyérgyárnál

A falakat pedig fekete penész díszítette.

Czinkóczi Sándor
gasztronómia

A kormány párbeszédet kezdeményez, hogy ittasan is lehessen vezetni

Igen vagy igen?

Botos Tamás
gasztronómia

Egy lincolni férfinak elege lett: felszólalt a városi tanácsban, hogy nevezzék át a csont nélküli csirkeszárnyat

Ander Christensen, a nebraskai hős pontosan és érthetően elmondta, szerinte mi a probléma. És tudják mit? Igaza van!

Herczeg Márk
élelmiszer

Miközben összeomlik az Index, Vaszily Miklós éppen Schmidt Máriával egyeztet

Az Index fölött döntő befolyással bíró kormánymédiás vezető az Indexet régóta megszerezni akaró kormánybiztossal beszélget egy budai étteremben.

Urfi Péter
gasztronómia

Pizzával hatástalanítottak egy macsétás támadót

Az étel hozzá lett vágva a rablóhoz, aki erre el lett menekülve.

Herczeg Márk
bűnügy

Egy fronttudósító naplója: így lopóztunk be a székely terroristák sörözőnek álcázott titkos rózsadombi támaszpontjára

Mózes, a titkos összekötő vezetett el a Tiltott Csíki Sörözőig, Buda frissen megnyílt gasztrohelyszínéig, ahol emberiségellenes viccekkel fogadtak minket.

Szily László
gasztronómia

A VIII. kerületi önkormányzat 50 milliós büntetést kapott, amiért a polgármester lecserélte a közétkeztetési céget

Pikó András továbbra is jogszerűnek tekinti a lépést.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Halálra fogjuk zabálni ezt a bolygót

Az egész emberiség fennmaradását veszélyezteti, ahogy táplálkozunk. A tudomány keresi a megoldást: génmódosított halak, petricsészében nevelt hamburgerhús és ki tudja, mi jön még.

erdelyip
gasztronómia

Zsidai Roy durván nekiment azoknak az éttermeknek, amelyek jótékonyságból főznek, mire az eddigi szövetségese tette helyre

Budapest egyik legtehetősebb vendéglátósa bizarr támadást indított a házhozszállítással túlélni próbáló és a jótékony éttermek ellen. Hamvas Zoltán szólt vissza neki.

Szily László
gasztronómia

Bécs 25 és 50 eurós gasztronómiai utalványt küld postán a bécsieknek

„6500 vendéglátóipari egység összesen 60 ezer munkahelyet teremt, ami 1,4 milliárd eurós bevételt hoz. Az utalványokkal ezekért a helyekért és emberekért küzdünk” – mondta Michael Ludwig polgármester.

Herczeg Márk
gasztronómia

Németh Szilárd elismerése Mentők Napja alkalmából: 10 rekesz alma

Az államtitkári nagyrabecsülés átadásáról ugyanennyi fotó és videó készült a Facebookra.

Botos Tamás
gasztronómia

Fénymásolt kajajegyekkel csaltak a Készenléti Rendőrség menzáján

Négy ingyenevőt kirúgtak.

Botos Tamás
gasztronómia

Észak-Karolinában pisztolyokkal, shotgunokkal és rakétavetőkkel ment be 11 tüntető a Subwaybe

Ettek egyet.

Herczeg Márk
fegyver

Az útra borult zsemlemorzsa miatt alakult ki torlódás az M0-áson

A helyszínelés és műszaki mentés idejére sávzárásra és torlódásra kell számítani.

Czinkóczi Sándor
közlekedés

Újra kinyitották a nápolyi pizzériákat

Bár nem teljes még az újranyitás, a pizzakészítők szövetsége a remény sugarát látja ebben.

Herczeg Márk
külföld