INTERNET

Franciaország kötelezné a Facebookot, a YouTube-ot és a Twittert, hogy 24 óra alatt távolítsák el a gyűlölködő kommenteket

Ha nem teszik, iszonyatos bírságokkal kell szembenézniük.

Sarkadi Zsolt
INTERNET

Egyetlen egy embernek sikerült visszalépnie az internetre Szudánban

Három hete kapcsolták le a biztonsági erők, miután szétvertek egy tüntetést.

Czinkóczi Sándor
INTERNET

Fogkrémmel töltött Oreóval etette meg a román koldust a kínai influencer, a katalán bíróság azt tette vele, amit mindannyian szeretnénk az influencerekkel

15 hónap börtönre ítélték. “Legalább megmosta a fogát, amit szerintem nem tett meg, amióta szegény” - nevetgélt a videón.

Szily László
INTERNET

Egy kékre festett hajú vlogger bemattolta a CDU-t

Rezo a fiatalok nevében beolvasott a német kormánypártnak, akik még annál is öregesebben reagáltak, mint ahogy lefestette őket.

Szily László
INTERNET

Legalja: Trump elnök személyesen osztott meg egy manipulált kamuvideót, ami részegnek mutatja Nancy Pelosit

Annyira lassították le a demokrata házelnök hangját, hogy úgy hangozzon, mintha alig forogna a nyelve.

Szily László
INTERNET

Egyre többen tanítják a Youtube-on, hogyan tartsd a nyelvedet, hogy megváltozzon az arcod formája

A mewingot először csak incelek csinálták, de most már youtuberek magyaráznak a megfelelő nyelvtartásról. Ártani biztos nem árt, de arra sincs bizonyíték, hogy működne.

Herczeg Márk
INTERNET

A Mediaworks közölte, hogy a Facebook visszaállította a fideszes lapok egy hete letiltott hirdetési fiókjait

Mehet tovább a közpénz jellegét elveszítő pénzekből folytatott kampány Orbán Viktor és bevándorlásellenes programja mellett. 🙏

Herczeg Márk
Média

Elpusztult Grumpy Cat

Legyen neki könnyű a föld!

Sarkadi Zsolt
INTERNET

Izraelből induló, afrikai választások befolyásolására létrehozott hálózatot törölt a Facebook

Kétszázhatvanöt profilt, oldalt és csoportot távolítottak el.

Sarkadi Zsolt
INTERNET

Egy XII. kerületiekből álló zárt FB-csoport sikeresen kihívta a katasztrófavédelem sugárzásmérő mobil laborját egy vicces tejeskanna miatt

Ráparáztak a sugárzó anyagra utaló matricával díszített kannára, hiába írta meg valaki, hogy az viccből került rá.

Szily László
INTERNET

Tombolva csaptak össze a moralizáló kommentelők, a szélsőséges madárvédők és a nemzeti park a Bogyiszlón meghalt 5 gólyafióka miatt

Gyűlölködnek, tombolnak, a parkigazgató és a gyerekei vérét kívánják a fotellincselők, mert a nemzeti park hagyta, hogy a természet végezze a dolgát.

Szily László
INTERNET

63 magyar település létesíthet ingyen wifi-pontokat

Az önkormányzatok EU-s pénzből vezethetik be az ingyenes, vezeték nélküli internetet például múzeumokban, parkokban vagy egyéb köztereken.

Herczeg Márk
INTERNET

Az Adobe szólt több felhasználónak, hogy beperelhetik őket, ha tovább használják a Photoshop régi verzióját

Már nincs jogosultságuk a licencre.

Herczeg Márk
INTERNET

14 éves amerikai kislány a szélsőjobb legújabb sztárja

A magát komikusnak nevező Soph korábban gamerparódiákkal vált népszerűvé Youtube-on, aztán bevette a piros pirulát, és ma már csak rasszista, nőgyűlölő, homofób tartalmat tol. És imádják.

Boros Juli
INTERNET

Máris találkozott a hétfői nap két nagy témája: Fucsovics Márton lefényképezett egy patkányt

Pattognak a labdák a mémcenterpályán!

Szily László
INTERNET