jog

Viszonylag tiszta a lelkiismerete az ELTE menesztett dékánjának

Mikonya György elmondása szerint egy személlyel szemben valóban sérelmet követett el, de azért már régen bocsánatot kért.

Horváth Bence
jog

Ha valakinek rendetlen az udvara, attól még nem lehet kizárni a közmunkából

Az Alkotmánybíróság szerint indokolatlanul avatkoztak be a közmunkások magánszférájába, nekik sem írhat elő életvezetési szabályokat az önkormányzat.

erdelyip
jog

Bíróság döntheti el, hogy vezetheti-e 10 év után is Török Márk a szegedi hallgatói önkormányzatot

A Szegedi Tudományegyetem rektora megfosztotta a tisztségétől, de a hallgatói önkormányzat bírósághoz fordult.

Herczeg Márk
oktatás

A strasbourgi bírósághoz fordul Paks II környezetvédelmi engedélye miatt az Energiaklub

A civil szervezet szerint Paks II úgy kapta meg a hatóságok engedélyét, hogy súlyos kérdésekre nem adtak megnyugtató választ. Fellebbezésüket a hazai bíróságok formai okokra hivatkozva dobták vissza, most nemzetközi bírósághoz fordulnak.

Horváth Bence
jog

A menekültügy az elsők között lehet, ahol a kormány a saját ízlése szerint alakítaná a bíráskodást

Apróságnak tűnő eljárási szabályok átalakításával kerülhetnek a kormány irányába nyitottabb bírákhoz a menekültekkel kapcsolatos eljárások.

erdelyip
POLITIKA

A "zsidógyűlölőkre" is lehet reklámot célozni a Facebookon, ami a cég szerint ugyan nem jó, de nem ők tehetnek róla, hanem az algoritmus

A Facebook jogtanácsosát hallgatták meg az amerikai szenátusban, elsősorban az orosz befolyásolási kísérletek miatt.

erdelyip
politika

Kihirdették: jogtalanul zárták be Kocsis Mátéék az egész Aurórát

A bíróság szerint a kertet sem lett volna joga bezáratni Józsefvárosnak "településkép-védelmi" gondok miatt.

Rényi Pál Dániel
jog

Nem alkotmányellenes az állami szférában dolgozók nyugdíjának szüneteltetése

A törvény 2013-tól azt írta elő, hogy a közszférában nem lehet egyszerre fizetést és nyugdíjat is kapni. Az Alkotmánybíróság egyetért. Stumpf István alkotmánybíró nem.

Herczeg Márk
jog

A svéd parlament 23 tagja számolt be arról, hogy érte már őket szexuális zaklatás

Margot Wallström svéd külügyminiszter például arról beszélt, hogy az európai vezetők egyik találkozóján kezdte el tapogatni a combját az asztalszomszédja.

Horváth Bence
bűnügy

Megtapsolták a Handó Tündét beperelő bírót az 500 fős küldöttgyűlésen

A Magyar Nemzet forrása szerint csak ő aratott ekkora sikert a bírótársak körében.

Urfi Péter
jog

Na de mi van, ha Budapest megpróbál függetlenné válni?

Ha a katalánok belevághattak, miért ne vágna bele a magyar főváros? Úgyis rendszeresen megy a sírás Facebookon, hogy el kellene szakadni az ország többi részétől... Jogászokkal jártuk körbe Budapestország esélyeit.

Bede Márton
jog

Egy portugál bíróság a Bibliára és egy 1886-os törvényre hivatkozva ítélt enyhébb büntetésre egy férfit, aki a volt feleségét szögekkel kivert ütővel verte meg

A bírák azt mondták, a Biblia szerint egy házasságtörő nő halállal is büntethető, és idéztek egy 19. századi törvényt is, ami szerint csak jelképes büntetést kaphat a hűtlen feleségét megölő férj. Nagy a felháborodás, tüntetések lesznek.

Herczeg Márk
vallás

Lehet népszavazás arról, hogy rendszeresen ellenőrizzék, igazak-e a vagyonnyilatkozatokban szereplő adatok

A Nemzeti Választási Bizottság szokás szerint ezt a kérdést sem engedte át, de a Kúria megváltoztatta a döntést.

Herczeg Márk
politika

Érthetetlen, hogy miért kell a raboknak 93 forintos percdíjat fizetniük a telefonálásért

A Helsinki Bizottság pereskedés után jutott hozzá a BVOP és a Magyar Telekom közötti megállapodás részleteihez. Irreálisan drága szervizelés, megmagyarázhatatlan percdíjak várnak a rabokra.

Horváth Bence
jog

Kritizálta a kormányt a Facebookon, elutasította az álláspályázatát a szakközépiskola

A tanárnő szerint az elutasításnak a politikai véleménye volt az oka, ezért az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordult.

Herczeg Márk
politika