Eredetileg már a napokban elfogyott volna, aztán augusztusig rendezték a helyzetet, most még fényesebb a jövő az aszály sújtotta dél-afrikai városban.
A rossz levegő miatt perelni kezdett egy állampolgár. A szmogriadó miatt vett 3 BKK jegyét egyelőre nem tudta a Fővárosi Önkormányzaton bevasalni. Hiába alkotmányos alapjog az egészséges élethez való jog, eddig nem hatotta meg a bírákat.
Északi-tengeri algából akarnak csomagolóanyagot gyártani elvihető éttermi fogásokhoz német kutatók.
A magányosan élő méhfajok szaporodását segítenék így.
Virginia Raggi polgármester 2024-ig adna haladékot a dízeleseknek.
Adósságcsökkentésért cserébe lépik meg ezt.
Már nem tudják hova tenni, egyre szennyezettebb a talaj. Pénzt kapnak a gazdák, ha lemondanak jószágaik egy részéről.
A kereszténydemokrata miniszterelnök-helyettes sosincs annyira elemében, mint amikor arról kell beszélni, hogy meg akarják nehezíteni az állatok kilövését.
Öt város állhat át az év végéig. Radikális fellépést ígérnek a németek a városi légszennyezettség ellen.
A thaiföldi szigeten megpróbálják helyre hozni a természeti károkat.
A növekedés figyelemreméltó, hiszen a szél-, nap- és biomassza-energia együtt 5 éve még fele annyi áramot sem hozott, mint a szénerőművek.
Az egy napra jutó kb. 3 megölt állattal a válság megállíthatatlanul folytatódik.
A listát Svédország vezeti a megújuló energia 53,8 százalékos részarányával.
Az amerikai elnök több évvel ezelőtt az akkori pornósztár-szeretőjének beszélt szenvedélyesen arról, mennyire gyűlöli a cápákat, de a Twitterre is azt írta, hogy: „A cápák az utolsók a listámon.”
A baglyok tömeges jelenlétére utal általában a pihenőfák alatt felhalmozódó fehér ürülék meg a zsákmányállatok szőre és csontjai alkotta, a baglyok által felöklendezett köpet – segít a számolásban a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület.