POLITIKA

A kormányzati pozíciók leosztása alapján Hajdú-Bihar lobbizott a legjobban, Borsod-Abaúj-Zemplén a legrosszabbul

A 74 bejelentett kormányzati vezető között 27 olyan van, aki tiszás egyéni jelölt volt a parlamenti választáson. Ők Budapesten és 12 megyében szereztek mandátumot. A földrajzi eloszlás alapján a fővárosnak lesz a legnagyobb, Pest megyének pedig az egyik legkisebb befolyása az új kormányban.

Molnár Kristóf
POLITIKA

„Felháborító, hogy a fideszesek azzal jöjjenek, milyen partnerek lesznek” - Tuzson Bence megszólalása kiütötte a biztosítékot az Igazságügyi Bizottságban

A kegyelmi ügyben majdnem csöndben maradt, de Lévai Anikó emlegetését nem hagyta szó nélkül. Az első érdemi bizottsági ülésen látszott, hogy a Tisza még keresi a hangját, a kétharmados ellenzéki létben rutinos Mi Hazánk magabiztosabb.

Windisch Judit
POLITIKA

Csodás véletlen: pont aznap adják le Ugron Zsolna dokumentumfilmjét, amikor megjelent a róla szóló cikkünk

Ebben tűnik fel a kegyelmet kapó Kónya Endre édesanyja is.

Urfi Péter
POLITIKA

Nem egyéni képviselői indítványokkal intézik majd az „Orbán-bábok” eltávolítását

Az NMHH éves beszámolóját nem fogadta el a pénzügyi bizottság.

Windisch Judit
POLITIKA

A tiszások meghagynák Kocsis Máté mentelmi jogát

A fideszes politikus szerint Magyar Péter édesanyja jelentette fel.

Urfi Péter
POLITIKA

Hova tűntek a zebrák? – Hadházy a legrosszabbra gondol

Feljelentést tesz a korábbi képviselő, mert rejtélyes módon megfogyatkozott a Hatvanpuszta melletti zebraállomány.

Urfi Péter
POLITIKA

Megoldja a Tisza, hogy a kedden megszavazott vizsgálóbizottságok elől se lehessen elmenekülni

A szigorúbb szabályok csak később lépnek életbe, a problémát átmeneti rendelkezésekkel oldják meg.

Windisch Judit
POLITIKA

Ugron Zsolna: „Semmi közöm a kegyelmi ügyhöz”

A cikkünkre reagáló író határozottan állítja, hogy nem beszélt Lévai Anikóval a kegyelmi ügyről.

Urfi Péter
POLITIKA

Magyar Péter korrigálja az Alaptörvény-módosításukat

A javaslat benyújtója, Melléthei-Barna Márton jelentette ezt be bizottsági ülésen.

Windisch Judit
POLITIKA

A Tavaszi szél producere lesz Magyar Péter kabinetfőnöke

Sümeghy Claudiára „az egyik legösszetettebb és legnehezebb munka vár a következő négy évben”.

Urfi Péter
POLITIKA

Alakul a kánikula, szerdára már nem lesz csúnya

Jön a szél, jön a szél, egy kis hűvös belefér.

Urfi Péter
POLITIKA

Szép jó reggelt, szevasz! Parlamentben mi lesz?

Felállnak a bizottságok, keresik az igazságot.

Urfi Péter
POLITIKA

Megkerestük Kónya Endre édesanyját, hogy jobban megértsük Lévai Anikó szerepét a kegyelmi ügyben

Ráleltünk ugyanis egy 2007-es riportfilmre, amelyből kiderül, Kónya Endre családja segített visszaszerezni a Mikes család birtokát, ahol Novák Katalin és Lévai Anikó is megfordult.

Urfi Péter
POLITIKA

Magyar Péter: Rogán Antalnak nagyon sok minden miatt van izgulnivalója

Bő egy órás interjút adott a miniszterelnök a Telexnek, égő mozdonyokról, oligarcháktól kapott SMS-ekről, polgármesteri fizetésekről és a titkosszolgálatokról is volt szó.

Bábel Vilmos
POLITIKA

Magyar Péter parlamenti beszéde előtt órákkal összecsaphat a Tisza és a Fidesz

A tiszás Alaptörvény-módosításról már reggel tárgyalnak az Igazságügyi bizottságban, ami kiverte a Fidesznél a biztosítékot.

Windisch Judit
POLITIKA