„Grimaszolt és nevettetett az orvosból lett komikus, a »Másnaposok« sztárja, Ken Jeong az alma matere 2021. szeptember 26-i ünnepélyén” – közölte a Szegedi Tudományegyetem.
Tavaly, 42 évesen állapítottak meg nála korai demenciát. Még a 2003-as vb-győzelemből is csak homályosan tud felidézni pillanatokat, és a mentális állapotának megromlásáért egyértelműen a rögbit tette felelőssé.
Gyorsabban tudtak így futni.
Sok gyógynövény használatával kapcsolatos információ csak egy-egy, sokszor veszélyeztetett őslakos nyelven maradt fenn.
Az ausztrál egyetem az erről szóló tanulmány visszavonását kéri.
Egy tudósokból és vállalkozókból álló csapat alapított is erre egy céget, már csak pár mamutembriót kéne összehozniuk.
Az évgyűrűk sokkal többről árulkodhatnak a fa életkoránál, és az elmúlt évtizedekben egyre jobban hozzáférünk ezekhez az információkhoz. Interjú Kern Zoltánnal, a Földtani és Geokémiai Intézet kutatójával.
És akkor hamarabb találnának megoldásokat a világ problémáira.
Az legalábbis biztosnak tűnik, hogy a kikapcsolódásra szánt idő hosszabbodása egy idő után már nem javítja a közérzetet.
Az ISS orosz moduljában dolgozók füstre és égett műanyag szagára panaszkodtak.
Több mint 70 ezer európai antenna mozgását koordinálták.
Egy amerikai magáncéggel szerződik a kormány.
Létezik.
Itt is bevetik az mRNS-alapú technológiát.
Az ausztrál kutatók remélik, hogy a kísérleteik elvezetnek új, szájon át szedhető antivirális szerek kifejlesztéséhez.