Cikk

NKA-támogatott békéssámsoni alapítvány bérelt termeket Orosházán Erdős Norbert fideszes képviselő fellépéseinek

Cirkuszosok és együttesek is felléptek a kulturálisnak tekintendő eseményeken a szervezők szerint.

Gazda Albert
POLITIKA

Fagylaltkartell gyanúja miatt vizsgálódnak Japánban

Hat gyártót gyanúsítanak azzal, hogy az élelmiszer-inflációra hivatkozva összehangoltan emelte termékei árát.

Benics Márk
külföld

Mesterlövészek vadászták volna le a „kiemelten fontos célpontokat” a Trump-születésnapi UFC-gálán vasárnap

Lehetőleg magát az elnököt is. Öt férfit vett őrizetbe az FBI, az összeesküvést napokkal az esemény előtt leleplezték.

Gazda Albert
külföld

Elítélték Jair Bolsonaro fiát, amiért Washingtonban lobbizott apja érdekében

Távollétében több mint négy év börtönre ítélték, mert apja pere idején azt próbálta elérni, hogy az Egyesült Államok vámokat és szankciókat vezessen be Brazíliával szemben.

Benics Márk
külföld

Tesztnek sem utolsó Sulyok Tamás alkotmánybírósági beadványa

Mécs János alkotmányjogász szerint Sulyok Tamás kreatívan oldotta meg a kérdést, de ő nem számít arra, hogy az elnöknek kedvező döntés születne. Akkor ugyanis egy új szerepkört kreálna magának a testület. A Political Capital elemzője, László Róbert szerint hiba volt Magyar részéről, hogy úgy sulykolta a lemondás határidejét, hogy másnap nem történt semmi.

Windisch Judit
POLITIKA

A világ leggyávább magyarjának hidratációs szünete

Kirúgások a fideszes médiában, az MCC bukása, gyanús NKA-pénzek győri szervezeteknél, Trump újabb megállapodása és a foci-vb újításai a 444 reggeli hírlevelében.

Herczeg Márk
reggel 4

Sokáig tragikusan játszottak, de Franciaország végül legyőzte Szenegált

Mbappé az első félidőben egy egyeneset nem tudott rúgni a labdába, de a másodikban kétszer is betalált.

Bede Márton
futball

A ZDF utólag helyesbítette az adását, amiben azzal vádolták Elon Muskot, hogy ő robbantotta ki a belfasti embervadászatot

Ügyvédi levél hatására. A bejegyezésében azt írta, hogy „Csak az ISMÉTLŐDŐ és HANGOS tüntetések hozhatnak változást!”

Szily László
Média

Az Integritás Hatóság elnöke szerint „a bukott hatalom egyik utolsó embere politikai küldetést teljesít”

Biró Ferenc Pál reagált arra, hogy az Állami Számvevőszék elnöke, Windisch László bejelentette, kezdeményezték az IH elnökének felmentését.

Herczeg Márk
POLITIKA

Felfüggesztett börtönt kapott Molnár Gusztáv, aki részegen megverte a gyerekét

A színész nem ismerte el a bűnösségét, nem tett teljes beismerő vallomást sem, de azt mondta, sajnálja a dolgot.

Herczeg Márk
bűnügy

Trump: Újra bevezethetik a szankciókat az orosz olajra

Bár többen attól tartottak, hogy Trump megakadályozza, hogy nyomást gyakoroljanak Moszkvára, a tárgyalások után egy olasz diplomata arról beszélt, hogy nem ez történt.

Szily László
külföld

Idén nem lesz Kolorádó Fesztivál

A szervezők az idei rendezvényre kinézett kálozi helyszínen olyan nehézségekbe ütköztek, hogy jobbnak látták egy évvel elhalasztani a fesztivált.

Herczeg Márk
fesztivál

A focisták egészségéről kamuzva nyúlt bele a fociba a FIFA

A légkondis stadionokban elrendelt hidratációs szüneteknek köszönhetően újabb perceket lehet értékesíteni a hirdetőknek. Hogy ez lényegi aspektusait változtatja meg az eddig ismert focinak, az természetesen nem számít. Az sem, hogy ennyi idő nem is elég az igazi kánikulában.

Bede Márton
sport

Ha Varju László elolvassa a saját hírlevelét, lehet, hogy tényleg vége lesz a DK-nak

Varju stílusa Hemingwayt vagy Murakamit idézően tömör, pontos és egyszerű.

Szily László
publicisztika

Hollandiában betiltották a szexuális irányultság megváltoztatását célzó „terápiákat”

A törvény megsértői akár 27 500 eurós pénzbírsággal vagy 2 évig terjedő szabadságvesztéssel is sújthatók.

Herczeg Márk
külföld