TLDR

Árad a digitális tömeg, fel van adva a lecke Magyar Péternek

Orbánnak nem kellett amiatt aggódnia, hogy a döntései kiváltják hívei ellenállását, az új kormányzat legerősebb ellenzékévé viszont a saját táborában létrejött digitális tömeg vált. A kormányzás egyik legfontosabb kihívása, hogy mit tud kezdeni ezzel.

444.hu
vélemény

A nyár, amikor az AI lejött a képernyőről és bemászott a kirakatokba

A nagy energiaigényű képek az egyik legforróbb nyáron árasztottak el mindent. A zöldségesstandoktól a sarki hamburgerezőig szinte lehetetlen őket kikerülni. Esztétikájuk az átlagra épül, olyannyira, hogy lassan visszasírjuk a szeretve gyűlölt amatőr trasht. A kiskereskedőknek viszont rengeteg időt és munkát spórolnak meg. Egy óbudai kisboltban a kulisszák mögé is benéztünk, hogyan lesz néhány promptból kész termékhirdetés.

Német Szilvi
KULTÚRA

Golyóálló mellényben, szenzorok között az őserdő mélyén – megnéztük, hogyan őrzik a lengyel katonák a belarusz határt

Lengyelország súlyos százmilliárdokból épített több szempontból vitatott kerítést a keleti határára a Belaruszból érkező migráció miatt. Mára az illegális migráció gyakorlatilag nullára csökkent, a katonai jelenlét azonban továbbra is növekszik a térségben. Helyszíni riport a bialowiezai őserdő mocsarából, lengyel-belarusz határról.

Takács Lili, Kovács Bendegúz
külföld

A semmiből jöttek és a tábor élére állnak, amikor a régi gárdából már senkinek nem fűlik hozzá a foga

Korábban ismeretlen TikTok-tartalomgyártók és a Fidesz peremén mozgó influenszerek indították el a Dobbanjon mozgalmat, amely szombaton már országjárásba is kezd. Úgy beszélnek mint a Megafon, egyelőre azonban nem tudni, milyen forrásból finanszírozzák a működésüket. A képgenerálókkal azonban nem spórolnak: a mindent betakaró AI slopot „saját márkás termékként" árulják a rendezvényeken.

Német Szilvi
POLITIKA

Hogyan irányítja egy elmeroggyant a világunkat?

Egy új sikerkönyv betekintést enged a kórosan titkolózó Trump-adminisztráció belső tereibe. Az a szabály, hogy nincs szabály, de ezt mindenkinek be kell tartania, különben megbánja. Röhej és rémület a hatalom csúcsain.

Urfi Péter
külföld

„Ez a titkosszolgálati művelet nagyon ráéghet a Legfőbb Ügyészségre, ha nem lépünk időben”

Birtokunkba jutott egy belső ügyészségi e-mail, amit a KNYF-től küldtek az időközben lemondott legfőbb ügyésznek az aranykonvojügyről. Figyelmeztetik benne, hogy valaki egyszer közelebbről is megnézi a történetet, az ő felelőssége is napirendre kerülhet.

Bábel Vilmos
POLITIKA

„A kihallgatás ideje alatt valami szörnyű ordítást hallottam kintről”, „mintha valaki fájdalmában üvöltött volna”

Lapunk megszerezte az aranykonvoj ukrán pénzszállítóinak tanúvallomásait, amelyben részletesen beszélnek arról, mi történt, miket kérdeztek tőlük, hogyan beszéltek velük a magyar hatóságok.

Bábel Vilmos
POLITIKA

Két nappal a rajtaütés előtt felhívott Farkas Örs – így kezdődik Hajdu János vallomása az aranykonvojügyben

A bilincselés „vastag félreértés” volt, hogy az ukránok ne gyanúsítottak, hanem tanúk lennének, az fel sem merült – állítja Hajdu János a vallomásában, amely a 444 birtokába került. Visszaemlékezése több helyen ellentmond az akcióban részt vevő NAV-os vezetők tanúvallomásainak, a bűncselekmény elkövetését tagadja. Rengeteg tábornok, egy államtitkár, és egy ponton Pintér Sándor neve is előkerül a 24 oldalas jegyzőkönyvben.

Bábel Vilmos
POLITIKA

Üdvözlet a halál évtizedének (Molnár Gergely 1950–2026)

Nála nagyobb hatással senki sem volt az undergroundra. Belőle sarjadt a magyar punk és az egész „új hullám”. Keményebb, brutálisabb, punkabb dalszövegeket azóta sem írt senki. Radikális művészetét nagyon kevesen ismerték, mégis jelen van mindenütt.

Uj Péter
KULTÚRA

Amikor a derűt elmossa a harag

Magyarország szokatlan eufóriában tölti mézes heteit, de ez sem tart örökké. A múlt lezárásához emlékeztetnünk kell magunkat arra, amit tizenhat éven keresztül átéltünk. Újra és újra. Egyedül így haladhatjuk meg az orbánizmust.

Rényi Pál Dániel
publicisztika

Amikor egy papot alaptalanul vádolnak

Sok hibát vétett a múltban a katolikus egyház gyermekbántalmazási ügyek kezelésekor. Ma már, ha papot vádolnak visszaéléssel, az úgy is országos botrány lehet, ha nincs ellene bizonyíték. A miskolci ügy tanulságai és a különös háttérbeszélgetés az érsekkel.

Urfi Péter
egyház

„Ruff felel azért, hogy akik ki lettek rúgva az ajtón, ne másszanak vissza az ablakon” – a Tisza első hónapja hatalmon

„A laptop, amit adtak, egy lassú szar”, több minisztérium még kong az ürességtől, de a Tisza-frakció kezd beleszokni a parlamenti munkába. Zajlanak a politikai átvilágítások, az államigazgatás felé még mindig érthetően nagy a bizalmatlanság, alig két hónappal ezelőtt ugyanis a Fidesz a teljes apparátust felhasználva, személyükben gyalázta azokat, akik most vezetőkké váltak.

Bábel Vilmos
POLITIKA

18 éves, de már vásároltak tőle botfiókokat képviselőknek és megafonosoknak

OnlyFans-modellek oldalain kezdte, később magyar politikusok és influenszerek közösségimédia-profiljait pörgette fel szürkezónás módszerekkel. A 444-nek nyilatkozó fiatal egyik legnagyobb ügyfele megafonos fiókokra vásárolt lájkokat, követőket, megtekintéseket.

Német Szilvi
TECH

Egy NAV-os belső jelentés szerint törvénysértően járhatott el a Legfőbb Ügyészség az aranykonvoj ügyben

A 444 birtokába jutott dokumentum vezetői összefoglalójában 24 pontban sorolják fel az ellenőrzés megállapításait. Ezek kivétel nélkül mulasztásokról, hiányosságokról, konkrét jogsértésekről szólnak. Egy ponton megállapítják, hogy a NAV, mint „nyomozó hatóság kijelölésére jogsértő módon került sor”. Az ügyészség lapunkhoz eljuttatott álláspontja ezzel ellentétes. A NAV megkeresésünkre elismerte, hogy valóban rendeltek el ilyen vizsgálatot, sőt, többet is.

Bábel Vilmos
POLITIKA

Orbán útja: féktelen menetelés a nemzeti radikalizmusig

A bukott miniszterelnök ott folytatja, ahol kormányon abbahagyta: megállíthatatlanul robog a szélsőjobb felé, és ráfordul a Mi Hazánk szavazóira. Ellenzékben nem is tehet mást – ez az orbánizmus vastörvénye.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA