Decemberben az Európai Bizottság előállt az internetet teljesen újraszabályozó javaslataival. Ezek óriási büntetésekkel és akár feldarabolással is fenyegetik a Facebookot, Google-t és a hasonló techóriásokat, ha azok nem hajlandók visszaadni valamennyit a hatalmukból és a szabályok szerint játszani.
Scott tavaly csatlakozott a kampányhoz, melynek nagyon gazdag résztvevői vállalják, hogy még életük során szétosztják vagyonuk jelentős részét.
Legalábbis az Amazonon egyre többen írják, hogy nem elég erős az illatgyertyák illata.
A brazil űrügynökség szerint ez legalább részben Bolsonaro elnök miatt van.
És így a német Bertelsmann lehet a legnagyobb könyvpiaci szereplő az USA-ban. Kérdés, hogy a Biden-kormány mit szól majd a kétmilliárd dolláros üzlet ötletéhez.
Másokhoz becsöngetni nem lehetett, mert a szerverekre kötött okoseszközök is leálltak.
A kezdeményezésben országszerte több zöld- és baloldali polgármester részt vesz.
Korábban nem szólt bele a kormány, hogy mik jelenhetnek meg ezeken a csatornákon.
Az Európai Bizottság szerint az amerikai óriáscég versenyellenes magatartást valósított meg.
Októberben két nagyon fontos esemény is jelezte, hogy végleg elfogyhatott a politikai levegő az Amazon, a Google és a Facebook körül. Már a vállalatok feldarabolása is napirenden van, és egy demokrata győzelem alapvető változásokat hozhat a versenypolitikában.
A járványban megnövekedett fogyasztói igények kiszolgálására a cég több egységét is nyitva tartotta.
Rasszista gyűlöletkeltésnek nincs helye a platformjaikon – közölték.
Cserébe vagyona 0,05 százalékát ajánlotta a járvány veszteseinek.
Azt nem tudni, hogy célba ért-e az üzenet.
A 21. század a kapitalizmus új formáját hozta el: a megfigyelési kapitalizmust. Miközben a Google, a Facebook, a Microsoft vagy a Huawei mindent tudni akar rólunk, a színfalak mögött a szabad akaratért megy a harc, hiszen ahol megszületik a totális tudás, ott megszűnik a szabadság.