balásy gyula

Meglepetés: kormányközeli vállalkozások profitálnak a raktárkoncertek szervezéséből is

Az Antenna Hungária költheti el a zenészek támogatására fordítható majdnem teljes összeget. Egy alvállalkozó már meg is mutatta magát.

Neuberger Eszter
KULTÚRA

Egyetlen negyedév alatt 26 milliárdot kaptak Balásy Gyula cégei kormányzati szervek kommunikációjára

Igen, a járvány miatti legszigorúbb korlátozások idején. A keretszerződés miatt csak egy szűk kör foglalkozhat az állami kommunikációval.

Herczeg Márk
Média

Újabb 11,8 milliárd forint megy el „kormányzati kommunikációra”

Repülnek a milliárdok, ki tudja, hol állnak meg.

Sarkadi Zsolt
bűnügy

Továbbra is remek üzlet a kormány propagandaüzeneteinek célba jutattása

A konkurencia nélkül maradt Balásy Gyula a kisebb cégéből is 1,5 milliárdos osztalékot vett ki.

Haszán Zoltán
gazdaság

Az MVM repiköltéseiből pontosan látszik, hogy szivattyúznak ki milliárdokat egy állami cégből

Mint az őrült, úgy szórják ki az ablakon a közpénzt az állami MVM csoportnál. A kormánymédia és az udvari beszállítók egész biztosan jól jártak.

erdelyip
POLITIKA

150 milliárd (!) forintot költhet propagandára a kormány

Egészen döbbenetes keretszerződést írt alá a Nemzeti Kommunikációs Hivatal.

Horváth Bence
POLITIKA

FRISSÍTVE - Másfélmilliárd adóforintot költenek el a számítógépes játékok népszerűsítésére - FRISSÍTVE

A pénzt ezúttal is Balásy Gyula, a kormány hivatalos kommunikátora teheti ténylegesen zsebre.

Szily László
ÉLET

Rogánék 11,8 milliárdért szerződtek kormányzati kampányokra

Idén is lesz miből elmagyarázni az állampolgárok életét kiemelten érintő kormányzati döntéseket.

Czinkóczi Sándor
politika

10 milliárdos keretszerződést húzott be a Fidesz kedvenc reklámosa

Nyugalom, erre bőven van pénz.

Sarkadi Zsolt
POLITIKA

Óriási hasznot hoz a kormánypropaganda kommunikációja

Balásy Gyula cégei egyedül maradtak a feladattal, hogy Rogánék sorosozását és brüsszelezését jutássák el az embereknek. 11 miliárdos nyereséggel zárták a tavalyi évet.

Haszán Zoltán
gazdaság

Három hónap alatt 15 milliárdot költött a kormány kommunikációra

Csak a sorosozós-junckerezős-brüsszelezős kampány 10 milliárdba került.

Rényi Pál Dániel
Média

2018 utolsó negyedévében 14,7 milliárd forintot vert el reklámokra a kormány

122 millió ment a dohányzás elleni, 7 milliárd meg a Soros elleni kampányra.

Botos Tamás
POLITIKA

Versenyt és spórolást ígértek: 50 milliárdot költött reklámra egyetlen cégnél a kormány tavaly

Világcsúcs.

Botos Tamás
POLITIKA

Megfeszített munkában: három hónap alatt 16,8 milliárd forint landolt Balásy Gyula reklámcégeinél

Nettó!!4

Botos Tamás
POLITIKA

A NER milliárdokat kaszáló propagandistája készítette a Telekomnak azt a reklámfilmet, ami miatt teljesen kiakadtak az agyhalott libsikre a kommentelők

Hatalmas a felháborodás a cég Youtube-oldalán a "liberális, deviáns, retardált" reklám miatt, amit amúgy épp az állami gyűlöletkampányokat készítő Balásy Gyula ügynöksége alkotott meg.

Horváth Bence
politika