bántalmazás

Lemond az általa alapított zenei tévé éléről Puff Daddy

Miután már három nő perli nemi erőszak miatt. 2013-ban alapította a Revolt zenei tévécsatornát, bár a napi operatív működésben nem vett részt.

Solti Hanna
nők elleni erőszak

Nevelőapja büntetésből gerendához kötözte és olajos ronggyal betömte a 12 éves fiú száját

A fiú elvitt otthonról egy ezrest, hogy enni vegyen magának.

Fődi Kitti
bűnügy

Évekig erőszakolta a nevelőapja, majd amikor az anyjához fordult segítségért, az még meg is verte

Brutális esetről számol be a Győri Fellebbviteli Főügyészség.

Kaufmann Balázs
bűnügy

Novák Katalin meghívót küldött Csintalan Sándornak

A kecskeméti MSZP politikusa kegyelmet kért a megverőinek.

Herczeg Márk
bűnügy

Egy világ omlott össze: egyetlen ember sem jelentkezett, hogy Bayer Zsolt pofán vágta volna

A jelek szerint a Fidesz legnagyobb szájharcművésze nem olyan veszélyes, ahogy azt elhitetni igyekszik magáról.

Herczeg Márk
erőszak

Kiskorú veszélyeztetésének gyanúja miatt rendeltek el nyomozást a műkorcsolyázó ügyben

Miután a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség elévülésre hivatkozva megszüntette a Sebestyén Júlia ellen indított fegyelmi eljárást.

Fődi Kitti
sport

Keressük Bayer Zsolt áldozatait!

Extrém terror: a Fidesz tagja és egyik legfontosabb műsorvezetője évek óta napi rendszerességgel fenyegetőzik veréssel, bántalmazással, végleges eltakarítással. Ha vannak áldozatai, segítenünk kell nekik!

Herczeg Márk
erőszak

„Szégyelld magad!” - kiabált Robert De Niro a bíróságon volt asszisztensével, aki munkahelyi bántalmazás miatt jelentette fel

A színésznek munkahelyi bántalmazás, verbális zaklatás és nemi alapú megkülönböztetés miatt kellett tanúskodnia.

Solti Hanna
külföld

Őrizetbe vették a Pécsen elhunyt hároméves gyerek anyját és nevelőapját

A gyanú szerint az anya az előző este súlyosan bántalmazta a kisfiút.

Fődi Kitti
bűnügy

Elítélték a két fiatalt, akik homokot és kavicsot tömtek egy osztálytársuk szájába

Másfél év próbaidő.

Mészáros Juli
bűnügy

Strasbourgi bíróság: A magyar rendőrök megvertek egy pakisztáni menedékkérőt

Az EJEB kártérítés fizetésére kötelezi az államot.

Fődi Kitti
belföld

Vádat emeltek két fiatal ellen, akik homokot és kavicsot tömtek egy osztálytársuk szájába

A gyereket kétszer is meg kellett műteni.

Mészáros Juli
bűnügy

Megverte a háziorvosát egy idős férfi, mert nem állította ki neki a jogosítvány meghosszabbításához szükséges véleményt

A 69 éves férfi ellen közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt emeltek vádat.

Benics Márk
bűnügy

A gyerekekkel való kiabálás ugyanolyan rossz lehet, mint a fizikai vagy szexuális bántalmazás

A tanulmány szerint azoknál a fiataloknál, akikkel gyerekkorukban kiabáltak a szüleik, vagy hülyének nevezték őket, nagyobb az önkárosítás, a drogfogyasztás és a börtönbe kerülés kockázata.

Mészáros Juli
ÉLET

Russell Brand válasza a vádra, hogy nőket erőszakolt és zaklatott: Eltörléskultúra, a média korrupciója, a mélyállam és a vállalatok összjátéka

Teljes gőzzel folyik a szólásszabadság elleni globális médiaháború - mondja a brit humorista, akit négy nő vádol nemi erőszakkal, szexuális zaklatással és érzelmi bántalmazással. Egyikőjük 16 éves volt az állítólagos bántalmazás idején.

Mészáros Juli
nők elleni erőszak