Baranyi Krisztina

Baranyi csalódott a lezúzott szobor miatt, de nem bánta meg, hogy kiállították

Az alkotó szerint az is része a mű jelentésének, ami a felállítás után történik vele.

Czinkóczi Sándor
MŰVÉSZET

Csökkentik a ferencvárosi szakrendelő egyes részlegeinek rendelési idejét

Baranyi Krisztina tájékoztatása szerint a kerületi szakrendelőből 18 orvost és szakdolgozót rendeltek be kórházi covid-osztályokra.

Mészáros Juli
Egészségügy

Baranyi kirúgta a Pinceszínház igazgatóját, mert szerződést kötött az SZFE-vel

Az önkormányzat a sajtóból értesült, hogy Soós Péter szerepel az új tanári karban.

Fődi Kitti
színház

Titkos hangfelvétel alapján antiszemitizmussal vádolja Baranyi Krisztinát a kormánymédia

"Nem adjuk el a telket, nincs belőle semennyi bevételünk, viszont a rohadt szemét zsidó befektető, az nem építhet 1200 négyzetméteren többet. Ugye?" A polgármester azt mondja, mondatával éppen hogy ő ironizált vitapartnerei vélt antiszemitizmusán.

Szily László
politika

Ledózeroltak egy 184 éves, műemlék épületet Ferencvárosban

A fideszes önkormányzat gyanús módon, olcsón adott túl az ingatlanon, aztán a Miniszterelnökség engedélyezte a bontást.

Herczeg Márk
Budapest

Egyelőre nem alakulhat meg az a ferencvárosi médiacég, aminek a felügyelőbizottságába a DK-s Gréczy Zsolt ülne be

Baranyi Krisztina visszavonta a cég alapításáról szóló előterjesztést. A DK viszont továbbra is kitart Gréczy jelölése mellett.

Neuberger Eszter
politika

Baranyi Krisztina tiltakozik, mert Ferencvárosban rehabilitálná Gréczy Zsoltot a DK és az MSZP

Az új médiacég felügyelőbizottságába ültetnék be az egykori képviselőt, aki pornográf képei miatt mondott le.

Szurovecz Illés
POLITIKA

A IX. kerület polgármestere 1,5 millió forinttal támogatja Iványi Gábor egyesületét

Baranyi Krisztina is bejelentette, hogy kiáll Iványi szervezetei mellett, amelyeknél ki akarják kapcsolni a gázt.

Csurgó Dénes
POLITIKA

Ferencváros önkormányzata kitüntette volna a fradista légiós Tocmacot, aki erről nem tudhatott, ma mégis levélben mondott le a kitüntetésről

A levélben a focista politizálást emleget, miközben ez egy kis helyi díj a példaképéként szolgáló, ide kötődő sportolók elismerésére.

Szily László
magyar foci

„Gyakorlatilag itt van az egész szerveskémia-tankönyv alattunk ”

A hordókat 5 éve szállították el az Illatos útról, de a talajban és a vízben 130 év vegyi gyártás mérgei ma is ott mozognak és veszélyeztetik a környéken élők egészségét.

Ács Dániel
környezetvédelem

Ez a stadion alighanem már meg fog épülni a Duna-parton

Közmeghallgatást tartottak az atlétikai világbajnokságra épülő stadionról az ellenzők kezdeményezésére a IX. kerületben. Jó eséllyel már későn.

Haszán Zoltán
sport

Baranyi Krisztina addig bojkottálja az Indexet, amíg nem állítják vissza a lap függetlenségét

A távozó újságírók új lapjára viszont az elsők között fizetne elő.

Király András
POLITIKA

Bácskai feljelentést tesz, amiért elvették tőle a Baranyit gúnyoló rajzot

Visszatért a jókedv a ferencvárosi önkormányzat üléseire.

Czinkóczi Sándor
képzavar

Baranyi Krisztinát ábrázoló primitív, szexista rajz lóg Bácskai János asztalára ragasztva a ferencvárosi testületi ülésen

Itt tart a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség.

Horváth Bence
POLITIKA

Hová lehet tenni annyi bűzlő iszapot, amennyit a Ráckevei Dunából kotornak ki Budapest és a kormány kompromisszuma után?

Dübörgő teherautók bevetése nélkül, uszályokról szivattyúznák ki a trutyit, közvetlenül a szennyvíztisztító melletti telekre. De onnan hogy tűnik majd el a büdös szenny?

Szily László
környezetvédelem