Ezt mondta ugyanis Kerényi Imre. Nem akarom elvenni Németh Szilárd munkáját, de azért erre már én is csak annyit tudok mondani, hogy provokáció.
Úgyhogy elmennek a törökök a büdös kurva anyjukba.
A Médiatanács határozata kimondta, hogy Bayer kijelentési sértették az emberi méltóságot és gyűlölet keltettek a civilek ellen.
A parlamenti képviselő most vonul vissza, de máris nagyon lelazult a Facebookon. (Csak erős idegzetűek kattintsanak, lehetőleg üres gyomorral!)
Pedig Bayer Zsolt kitüntetése után még 111-en fogadkoztak.
Bírósági ítélet kötelezi a titkolózó hivatalt.
Mi is élőben adjuk persze. Ez itt a szöveges közvetítés.
Élő közvetítések a világ minden részéről.
A Gój Motorosok is ott vannak a Tabáni Kávézóban, ahová a civilek kávézni hívták a lovagkeresztes publicistát. Mi lesz itt???
Az utóbbi idők legbizarrabb csúcstalálkozóján a véresszájú publicista TASZ-osokkal, Gulyás Mártonnal és még a hóhér tudja, kivel fog kávézni egy sörözőben.
Nem akarja egyedül elvinni a balhét a közbeszéd állapotáért.
Halász Jánost megkérdezték, mit szól ahhoz, hogy a lovagkereszttel kitüntetett Bayer taknyot és vért emlegetve uszított civilek ellen.
A megtámadott civilek viszont közleményben tiltakoztak a megfélemlítés ellen.
A fizikai erőszakot szavak előzik meg, írta az LMP társelnöke.
A rádióműsorában közölte, hogy legközelebb szanaszét kell verni a pofájukat azoknak, akik megzavarják a képviselők munkáját.