Mert a Fidesz vendégeként riporterkedett.
A BKTS Média Kft.-t júniusban alapították, nagyjából akkor, amikor a fideszes influenszer áttette a székhelyét az Országházba.
Pedig a Megafon másik arca, Bohár Dániel előző nap még azt mondta, nem propagandista, hanem arról gyártott tartalmat, amit gondol és amiben hisz.
Mészáros Zsófia az online igazgatóságért, Bodacz Balázs a hírigazgatóságét, Kerényi György a Kossuth Rádió vezetéséért felel. A Pitbullként is ismert csatornaigazgatót, Németh Zsoltot kirúghatták.
Pedig sajtótudósítási tevékenységet csak sajtóbelépővel rendelkező újságírók végezhetnek.
És emiatt mostantól a Tisza pártalapítványa is kap pénzt, nagyjából fele annyit, mint a Fideszé.
Jó likviditású bérlőt keresnek maguk helyett, aki átvállalja tőlük a havonta több millióra rugó cechet.
A vereség utáni órákban a Bálnánál el sem tudták elképzelni azt az országot, amit már nem a Fidesz kormányoz.
A Fidesz kampányzáróján a Vadhajtásoknak, a Narancskommandónak, a fekete ruhásoknak és Kubatov Gábor mindenesének hála sokkal súlyosabb suttyóság pusztított a Mátyás templom mellett, mint azt eddig gondoltuk.
A ceremónián arról beszélt, súlyos következményei lennének a magyarokra nézve, ha leállnának az Oroszországból érkező energiaszállítások.
Pár napon belül kétszer is elemezte az esélyeket a kormányfő. Értékelése alapján a Fidesz lényegében a kistelepülések és a munkások pártja lett, és sorsdöntő lesz, hogy az amúgy nem politizáló munkásokat meg tudják-e most szólítani.
A miniszterelnök a Medián 20 százalékos Tisza-előnyt mutató felmérését azzal igyekezett elkomolytalanítani, hogy állítása szerint már a saját közvéleménykutatóitól rendelt kutatásokban sem bízik meg.
Az Alapjogokért Központ főigazgatója cserébe visszaadta az állampárttól teljes mértékben független intézményekbe vetett hitünket.
Bohár Dániel sztárpropagandista lelkesen üdvözölte, hogy a „mindig kritikus Schiffer András” szerint a Fidesz új szlogenje telitalálat. De pontosan mit is talált telibe a geopolitikai gondolkodó?
Példaként említette az óráját, amit nem is viselt. Viszont az adás elején még rajta volt, így Hadházy Ákos kiderítette, hogy egy 5 milliós Rolexet visel.