Minden jel arra utal, hogy a magyar kormány annyira nem is akarja rendezni a CEU helyzetét. Egy évvel eltolták a CEU-törvény előírásainak hatályba lépését, Balog miniszter erre hivatkozva már halasztaná is a magyar-amerikai megállapodás aláírását.
Balog miniszter szerint azzal, hogy adtak még egy évet a CEU-nak, "okafogyottá" vált megegyezni az amerikaiakkal.
Az oktatási államtitkár ezt nem a CEU-törvény, hanem az Iránnal kötött kutatási-szakmai együttműködés kapcsán mondta.
Soros-terv!
Az egyetem szerint minden készen áll, hogy a magyar állam megállapodjon New York állammal, ezért nem értik, mire jó Trócsányi miniszter pénteki bejelentése.
Egy évvel megtoldják a törvényben előírt határidőket. A törvényt bíráló Velencei Bizottság részben pont a teljesíthetetlenül rövid határidőket kifogásolta.
A miniszterelnök szerint "messziről szaglik", hogy az Európai Bizottság "politikai indíttatásból" vizsgálja az orosz hangulatúra módosított civiltörvényt. Kampány viszont még nincs, mert a kormányt túlzottan lefoglalja a munka.
Együttműködést írtak alá a Bard College-dzsal, mostantól New York államban is folyik képzésük.
Kínai hitelből Kínának. Megéri.
A CEU doktorjelöltje, Janosov Milán a hetedik évad előtt gépi tanulásos módszertannal készített hálózatelemzéssel jósolta meg, ki élheti túl az évadot. Most itt az értékelés.
A Times Higher Education listáján elvben csak olyan egyetemek szerepelhetnek, amelyek alapképzést is nyújtanak. Ezt idén komolyan vették, ezért tűnhetett el a listáról a tavaly még a világ legjobb 350 egyeteme közé sorolt, alapképzést nem nyújtó CEU.
Egy kormányzati forrás állította ezt.
Az oktatási államtitkár szerint New York állam válaszára várnak.
Micsoda undorító, fondorlatos, magyarellenes hadjárat ez megint! Mennyivel jobb lenne mindenkinek, ha hagyná, hogy szépen kicsinálja ezeket a szervezeteket a Fidesz!
Völner Pál államtitkár bemutatta azt is, hogyan lehet dicséretként olvasni a kormányt elmarasztaló állásfoglalásokat.