cigányság

„Sokan azt mondják, hogy a cigányok elloptak egy tankot. De barátaim, az egész nem igaz!” – nevet egy ukrán cigány egy tank előtt állva

Újra él a herszoni vicc!

Herczeg Márk
háború

A szegvári roma nemzetiségi önkormányzat vezetőjét is parlamentbe ültetné a Jobbik

„Márki-Zay Péternek és neked is elmondtam: a kvótákat nem támogatom. A tehetségeket viszont igen. Származástól függetlenül” - írja Jakab Péter.

Sarkadi Zsolt
POLITIKA

Bocsánatot kért a jobbikos Tóth Péter a korábbi cigányozásaiért

De azért hozzátette, hogy nem emlékszik arra, mi volt a korábbi megnyilvánulásaiban olyan, ami a cigányságra vonatkozott.

Mészáros Juli
POLITIKA

„Szívfájdító, amikor az összes cigány gyerek azt mondja, hogy hátul és egyedül ülnek az iskolában”

A csörögi tanodások azzal kezdték a településen a közösségépítést 2011-ben, hogy a cigánysoron becsengettek minden házba, és elmondták miért vannak itt. A helyi cigány családok mára már teljesen befogadták a tanodát, a gyerekek pedig annyira szeretik, hogy akkor is ott vannak, ha nincs is foglalkozás.

Fődi Kitti
oktatás

Több civilszervezet is a Kerekmese rasszista videójának eltávolítását követeli

A gyerekeknek szóló videóban előítéletesen ábrázolják a romákat.

Sarkadi Zsolt
társadalom

Márki-Zay Péter: Nem ördögtől való statisztikát vezetni arról, hogy ki a cigány és ki a nem cigány

A miniszterelnök-jelölt így határozná meg, pontosan kinek kell segíteni. Amikor 2010-ben a Jobbik akarta indítani, azért mondott nemet, mert szereti a cigányokat.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Ferenc pápa a kassai cigánytelepen: Jézussal ott lehet találkozni, ahol gyengeség van, nem pedig kényelem, ahol szolgálat van, nem pedig hatalom

A pápa háromnapos szlovákiai apostoli útján látogatott el Kassa Luník IX nevű külvárosába.

Horváth Bence
vallás

„Cigányok nemcsak, hogy vannak, hanem arra, amit ők mondanak magukról, figyelni kell”

A '70-es évek elejétől fiatal roma értelmiségiek egy kis csoportja hihetetlen lelkesedéssel vágott bele abba, hogy a cigányok kultúráját és létélményét, illetve eredetmítoszait méltó módon megörökítsék a művészetben. A Kései születés című dokumentumfilm erről a mozgalomról szól.

Kiss Imola
videotéka

Sztojka Attila a gyöngyöspatai romák kártérítéséről: „Azzal értek egyet, hogy a munkáért jár bérezés”

Az új romaügyi kormánybiztos szerint „elvi kérdés” lett volna az ügyben a nemzeti konzultáció, és „ne gondoljuk, hogy egy kártérítéssel a problémát megoldottuk”.

Mészáros Juli
POLITIKA

Az új romaügyi kormánybiztos szerint a romák illetve nem romák viszonyára a „békés együttélés” a jellemző

Sztojka Attila szerint „a mindennapokban a jószomszédi viszony érvényesül, egy-egy konfliktusból nem szabad általánosítani”.

Mészáros Juli
POLITIKA

A zsidóellenesség után a cigányellenességet is börtönnel büntethetik Romániában

Az indoklás szerint szükség volt rá, hogy az idegengyűlölet büntetéséről szóló, általános rendelkezéseken túl a cigánysággal szembeni gyűlöletkeltés megelőzésére külön törvényt hozzanak.

Herczeg Márk
külföld

„Reggel hallottuk, hogy a Lacika. El se hittük”

Bogdán László 46 évesen halt meg, a hírek szerint öngyilkos lett. Egész Cserdi gyászolja az ország egyik legellentmondásosabb polgármesterét, aki szervezett köcsögmentesítést, állított holokausztemlékművet, és menekülteket is be akart fogadni.

Szurovecz Illés
GYÁSZ

Habony-közeli üzletasszony vásárolta be magát a Dikh Tv-be

A magát Magyarország első roma tévéjeként definiáló Dikh Tv-ben megjelent Habony egyik előretolt intézőjének a felesége.

Herczeg Márk
INTERNET

A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség petícióval tiltakozik a gyöngyöspatai romákat ért újabb politikai támadás miatt

A „hamis, sértő, az együtt élő közösségek békéjét felborító fellépése miatt” Iványi Gáborék Orbán bocsánatkérését és a lemondását követelik.

Herczeg Márk
politika

Roma szervezetek aláírásgyűjtést indítottak, hogy állítsák vissza a tankötelezettségi korhatárt 18 évre

A második Orbán-kormány 2012-ben vitte le a tankötelezettségi korhatárt 16 évre, a roma fiatalok iskolaelhagyási aránya 57 százalékról 63 százalékra nőtt.

Herczeg Márk
oktatás