Zdeněk Hřib Tajvan függetlensége miatt teszi ezt. Peking máris megfenyegette Prágát.
Már elektronikus úton kell kitölteni.
Az ügyészség szerint nem csaltak az EU-s támogatások megszerzése miatt.
Mert tavaly azt állította, hogy lefizették az ellene tüntetőket. Az ítélet nem jogerős, Andrej Babis fellebbez.
A szakemberek 10-ből 7 petesejten hajtottak végre mesterséges megtermékenyítést, már halott északi szélesszájú orrszarvúbikák lefagyasztva őrzött spermáival.
Tradicionális ruhába öltözve kortyoltak a szent vízből. Remélik, hogy a többi turista okosabb lesz.
Az új szlovák államfő és Ferenc pápa után.
A közepes és rövid hatótávolságú nukleáris eszközök felszámolásáról szóló szerződésből azért lépett ki az USA, mert Oroszország megsértette. Az oroszok viszont Amerikát hibáztatják.
Az utóbbi 30 év legnagyobb csehországi kormányellenes tüntetéseihez vezetett, hogy az Európai Bizottság arra jutott: egy csomó EU-s pénzt vettek fel szabálytalanul az Andrej Babišhoz és az agrárminiszteréhez köthető cégek.
Ki akarta kerülni a dugót, betonfalnak hajtott.
Toronymagasan előztük a cseheket és a portugálokat.
Pedig Ursula von der Leyen az Európai Egyesült Államok ötletét is támogatná, pár éve pedig egy szíriai menekültet fogadott a házába.
A szocdemek és a kommunisták egyelőre kitartottak a populista ANO és az EU-pénzekkel való visszaéléssel vádolt Andrej Babis mellett.
Sőt, annyi támogató SMS-t kapott vasárnap, hogy úgy érezte, mintha választást nyerne - miközben a legnagyobb tüntetést tartották a rendszerváltás óta.
Közel 250 ezren vonultak utcára, hogy Babis lemondását követeljék.