demográfia

A járvány miatt sokan nemcsak elhalasztották a gyerekvállalást, de inkább teljesen le is mondtak róla

A lezárások miatt várt baby boom teljesen elmaradt, a születések száma az Egyesült Államokban és Európában is drasztikusan visszaesett.

Mészáros Juli
gyerek

Meredeken zuhan a férfiak spermiumszáma, egy kutató már az emberi faj jövőjét félti a változásoktól

Egy most megjelent könyv elsősorban a hormonháztartásunkat károsító vegyi anyagokat okolja a folyamatokért.

Horváth Bence
TUDOMÁNY

A járvány miatt jóval kevesebb gyerek született Magyarországon

Kilenc hónappal a koronavírus megjelenése és az első lezárások után jelentősen csökkent a születések száma Magyarországon.

Haszán Zoltán
járvány

Novák: A visegrádi országok demográfiai értelemben példát mutatnak Európának

Majd.

Botos Tamás
POLITIKA

Drámaian csökkent a születések száma Olaszországban

Kilenc hónappal a járvány kezdete után, decemberben 22,1 százalékkal kevesebb gyerek született, mint egy évvel korábban.

Király András
járvány

Először csökkent Dél-Korea lakossága

Az állam anyagi ösztönzőkkel venné rá a családokat a több gyerek vállalására.

Horváth Bence
külföld

Brutális demográfiai törést okozott a Covid Olaszországban

Nem csak a halálozások ugrottak meg, de a bizonytalanság miatt a születések száma is történelmi mélységekbe zuhant.

Rényi Pál Dániel
külföld

Tényleg olyan jó itt, hogy irigyeljen minket a Nyugat?

A KSH demográfiai évkönyve alapján meglepő lenne. Öregszünk, fogyunk, betegeskedünk.

Herczeg Márk
ADAT

Lassabban fogyunk

Több gyerek született, kevesebben haltak meg, 21 százalékkal csökkent a népesség fogyásának mértéke Magyarországon.

Magyari Péter
érdekes adat

2064-ben tetőzhet az emberek száma a Földön, utána szinte mindenhol csökkenni fog a népességszám

Egy most publikált előrejelzés szerint az évszázad végére a világ közel összes országában fogyni fog a lakosság és egyre öregebbek lesznek a társadalmak.

Horváth Bence
demográfia

Budapesten kívül szinte mindenhol zuhanni fog a népesség a következő 30 évben

Az MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Regionális Kutatások Intézetének szakértője szerint 2051-re egész régiók halhatnak ki az országban.

Herczeg Márk
demográfia

Semjén Zsolt: A gyermekek egészséges fejlődéshez való joga erősebb, mint a homoszexuális párok igénye, hogy gyermekük lehessen

"Mindenki a szexuális formációjára olyan nyelvet talál ki, amilyet akar, de ne hívják házasságnak, mert az egy megszentelt fogalom."

Botos Tamás
politika

Így nézett ki az első sor a budapesti konferencián, amely a születésszám növelésére fókuszált

Pont úgy néz ki, ahogy várnád.

Horváth Bence
érdekes adat

Kásler: Az asszonyok akkor szülnek, ha úgy nevelik őket, hogy a család érték

Szerinte ezt a szemléletet kell erősíteni, és megoldódik a demográfiai probléma.

Botos Tamás
politika

Orbán: Már azzal, hogy gyermeket vállaltál, anyagilag egy előnyösebb helyzetben vagy, mintha azt a döntést hoztad volna, hogy nem vállalsz gyereket

A kormány olyan családtámogatási rendszert épít, ami garantálja a gyermeket vállalók életszínvonal-emelkedését.

Botos Tamás
POLITIKA