Demokratikus Koalíció

Rendkívüli parlamenti ülésnapot kezdeményeznek az ellenzéki pártok a tüntetések és a túlóratörvény miatt

Szerintük a Fidesz súlyosan korlátozza a jogaikat, erről akarnak beszélni.

Albert Ákos
politika

A tüntetés előtt az ellenzéki pártok közös nyilatkozatban figyelmeztetnek a provokátorokra, a belügy a szervezőkre mutogat

A megszokott menetrend szerint Gulyás Gergely is sorosozott egyet.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Számvevőszék: Mi nem lehetetlenítünk el pártokat

A kampányban minden ellenzéki pártnál vizsgálódtak, a Jobbikot gigabírsággal fenyegették, a DK most beszólt nekik, de kiállnak igazukért.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Az Állami Számvevőszék sajnálja, hogy elégett a DK könyvelése, de a jövő évi vizsgálatnál kérni fogja az iratokat

Szerintük a pártnak biztosítania kellett volna a biztonságos tárolást.

Botos Tamás
politika

A DK azt állítja, a könyvelésük megsemmisült a tűzben

Szerencsére minden adat, ami az ÁSZ-nak kellett, ott van ÁSZ-nál.

Herczeg Márk
POLITIKA

Adománygyűjtést indított Gyurcsány a DK leégett központjának pótlására

A párt irodája teljesen megsemmisült.

Botos Tamás
POLITIKA

Egy DK-iroda épülete gyulladt ki a Teréz körúton

A tüzet már körülhatárolták.

Herczeg Márk
Budapest

Gyurcsányék megfenyegették az Emmit: ha 24 órán belül nem adják ki a felcsúti számlákat, bemennek azokért a minisztériumba

Mire kiperelték az iratokat, a tárca bekérette azokat a Puskás Akadémiától.

Botos Tamás
politika

A rendőrség nem engedélyezte a DK Erdogan elleni tünetését

A párt szerint felháborító, hogy az "Orbán-rendszer egy saját népét börtönbe záró illiberális diktátor nyugalma kedvéért korlátozza az európai magyarok jogait."

Botos Tamás
POLITIKA

Néhány ezren demonstráltak a kormány ellen a Bem téren

Gyurcsány keddre újabb demonstrációt hirdetett, ahonnan addig nem megy haza, amíg Orbán meg nem bukik.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Dobrev Klára szerint a jegybank 15 milliós büntetése az orbáni politika része

Tovább fog küzdeni, ígéri.

Botos Tamás
politika

Az egész ellenzék támogatta, hogy a beteg rokonokat otthon ápoló családtagok több pénzt kapjanak, de a Fidesz lesöpörte a javaslatot

A költségvetésben egy, csak 6 milliárdos tételt szerettek volna módosítani, de a Költségvetési Bizottság fideszes többsége nemet mondott.

Herczeg Márk
Egészségügy

A Kúrián támadja meg a választási eredményt a DK

Meg akarják ismételni az országos szavazást.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Az ÁSZ tovább túráztatja az ellenzéki pártokat: nem fogadták el a Jobbik, a DK és a Párbeszéd intézkedési tervét

A számvevőszék által feltárt szabálytalanságokat kellett kijavítaniuk, három párt tervét elfogadták, háromét visszaküldték.

Albert Ákos
POLITIKA

Mindenhol fellebbez a DK, ahol nem nyert

Az is mindegy, hogy a vélt szabálytalanságok érdemben befolyásolhatták-e az eredményt, mert "nincs kis csalás vagy nagy csalás".

Király András
POLITIKA