Digitális Polgári Körök

Beindult a Fidesz körüli mozgolódás, Partos Bence helyett a felesége próbálja életre kelteni a Digitális Polgári Köröket

Az alapító hátrébb lépett, de a 444 információi szerint a power couple másik fele, Farkas Vera pszichológus a saját cégén, a Volumen Communicationsen keresztül beszállt az egyre inkább a személyes találkozókra építő DPK-k szervezésébe.

Német Szilvi
POLITIKA

Orbán Viktor politikai helyzetértékelést tart a Fidesz–KDNP kihelyezett frakcióülésén

Lakitelken a frakciószövetség Magyarország „jogállami és gazdasági lejtmenetét” értékeli.

Benics Márk
POLITIKA

Tóth Gabi cégét NKA-s pénzből szerződtették egy március 14-ei ünnepi megemlékezésre a Wass Albert térre, ahol épp Radics Béla is kampányolt

A Molnár Áron által bemutatott, a 444-hez is eljutott szerződések szerint az énekesnő több rendezvényen lépett fel közpénzből, amelyek a Fidesz kampányához kapcsolódtak.

Német Szilvi
POLITIKA

Erre a fesztiválra sem úgy érkeznek a fideszes srácok, mint régen

Harmincöt éve jár össze a nagy csapat Tusványoson fröccsözgetni. Jóban-rosszban együtt, átvészeltek egyet s mást, de a főnök már évek óta évszázados tervekről meg fajkeveredésről hablatyol, most pedig akkorát buktak, hogy abba a teljes társaság beleremegett. Orbán Viktornak egy zavarodott sátortábor előtt kell utat mutatnia.

Bódog Bálint
POLITIKA

RTL: Alig maradtak emberek a Fidesz kampányát segítő szervezeteknél

Lenullázódott az Orbán Viktor nemzeti algoritmusának és morális forráskódjának szánt dpk-k mögött álló cég és a Nemzeti Ellenállási Mozgalom is.

Haász János
belföld

A '70-es évek undergroundjába repített vissza a választások utáni egyik első DPK-gyűlés, amit Mediaworks-árvák szerveztek

Jobboldali újságírók úgy szerveznék újra a tábort, hogy közben azt gondolják: a Fideszt egy cirokseprű is megverte volna, nem hoztak létre semmi kimagasló szellemi teljesítményt az elmúlt 16 évben.

Német Szilvi
ÉLET

Navracsics Tibor az új Fidesz-frakcióról: Néhány esetben nem látom, hogy mi a tagságot megalapozó indokolás

A politikától elvben visszavonuló ex-miniszter azonosított néhány okot, miért kapott ki nagyon a Fidesz. Arról nem beszél, hogy ezeket elmondta-e Orbánnak is.

Inkei Bence
belföld

Orbán Viktor: „A DPK teljes hálózata a nemzeti oldal megújulásának egyik fontos pillére”

A bukás után Orbán először jelentkezett be érdemben a Digitális Polgári Körökben, és azt írta a tagoknak, hogy a kiállásukat „mindig tisztelettel fogják felidézni a magyar politikatörténetben”.

Windisch Judit
POLITIKA

Mészáros Lőrinc vasútépítő cége 1,8 milliárddal támogatta az Orbán-kampányt intéző, DPK-kat szervező alapítványt

Ebből a pénzből mehetett gyűlésekre, trollfarmokra és hamis zászlós műveletre.

Kaufmann Balázs
POLITIKA

Tömegesen bocsátja el dolgozóit a Fidesz piszkos kampányait intéző trollfarm

A Digitális Demokráciafejlesztési Ügynökség csütörtök délutáni állományértekezletén bejelentették, hogy a cég nem tudja tovább finanszírozni a munkavállalók jelentős részét.

Német Szilvi
POLITIKA

Nem várt fordulat: egy Digitális Polgári Kör „lépésről lépésre, tégláról téglára" venné vissza a hazát

„Amit tegnap még az ellenzék hangoztatott, azt mi váltjuk valóra" - írta a Menczer Tamás választókerületét lefedő Budakörnyéke DPK adminja. Körbenéztünk, mi folyik a Fidesz kampányeszközeként összerántott Facebook-hálózatban a nagy átrendeződések időszakában.

Német Szilvi
Média

Egy korszak vége: Németh Balázs hétfőn már a saját műsorába se ment be

Úgy ért véget, ahogy elkezdődött.

Diószegi-Horváth Nóra
POLITIKA

Ha egy kutya rágta volna meg, akkor se lehetne szottyosabb a Fidesz kampánya

Digitális honfoglalással kezdtünk, a végére olyan impulzuskampányt kaptunk a nyakunkba, hogy simán padlót lehet tőle fogni.

Diószegi-Horváth Nóra
POLITIKA

Jaber üzent Magyar Péternek: Frissen öltözöl, you look good, Magyar a neved, tisztellek, de raktál egy embert veszélybe

A kuvaiti-magyar rapper egyszerre több nyelven elmondott beszédével próbálta csitítani a választási kampányban elszabaduló indulatokat.

Czinkóczi Sándor
költészet
Videó

Benéztünk a Fidesz-közeli trollfarmra, a hamis zászlós akció irányítójába botlottunk

A Digitális Demokráciafejlesztési Ügynökség változatos módon segíti a kormánypárt kampányát. A cég egyik regionális vezetőjét, Balog Gézát többek között a DDÜ legemlékezetesebb húzásáról kérdeztük.

Kiss Bence, Kristóf Balázs, Botos Tamás, Német Szilvi, plankog
POLITIKA