egészségügy

Eddig húszezer orvos jelezte, hogy a Magyar Orvosi Kamara tagja akar maradni

A kamara február elején kiállt a kormány tervezett reformjai ellen, ezért egy törvénymódosítással próbálják kinyírni.

Solti Hanna
Egészségügy
Podcast

Nem biztos, hogy a kormány olyan könnyen letöri az orvosok ellenállását

A Newsroom új adásában Szurovecz Illéssel beszélünk arról, hogy miért akarja kinyírni a kormány az orvosi kamarát, és hogy sikerülhet-e ez neki. Az is szóba kerül, hogy mivel próbált ártatlansága mellett érvelni a bíróságon Schadl György és Völner Pál.

Csurgó Dénes, Szurovecz Illés
podcast

Gyilkosság, orvosok elleni erőszak és tömeges elvándorlás - összeomlás szélén a török egészségügy

Ezrével menekülnek az országból a jól képzett egészségügyi szakemberek. A fizetésüket megette az infláció, miközben egyre brutálisabb inzultusok érik őket.

Rényi Pál Dániel
külföld

Öt nap alatt tizenkétezren erősítették meg orvoskamarai tagságukat

Kicsit több mint 20 napjuk van, hogy az eddigi 40-50 ezer tagból minél többet visszacsábítsanak az orvosi kamarába.

Bódog Bálint
Egészségügy

Tanítanék Mozgalom: Politikai okokból végzi ki a kormány az Orvosi Kamarát

„Nem nézhetjük tovább, hogy a kormány egyenként teszi el láb alól azokat, akik felhívják a figyelmet a problémákra.”

Bódog Bálint
Egészségügy

Karácsony Gergely kéri a budapesti orvosokat, maradjanak a Magyar Orvosi Kamara tagjai

„A jövő leginkább az oktatásban és az egészségügyben dől el, az életünk minősége múlik a pedagógusok, az orvosok, az egészségügyben dolgozók munkáján. A kormány azonban harcban áll velük, most a Magyar Orvosi Kamara ellen indultak hadba.”

Mészáros Juli
Egészségügy

Európai Bizottság: A MOK-törvény is veszélybe sodorhatja a Magyarországnak szánt EU-s pénzeket

„A magyar Országgyűlés által elfogadott friss törvényjavaslat, illetve benyújtásának módja meghatározó lehet a Magyarország által vállalt kötelezettségek teljesítése szempontjából” – közölte az Európai Bizottság szóvivője.

Herczeg Márk
eu

Egy háziorvos jótanácsa: ne betegedjünk meg, mert olyan irányba viszik az egészségügyet, ahol az össze fog omlani

A jó tanácsok: teljes értékű növényi étrend, mindennap 30-40 perc mozgás, se cigi, se alkohol, elég alvás, a napi stressz egészséges levezetése. És végül: „Szeressék egymást!”

Herczeg Márk
Egészségügy

Történelmi csúcsot döntött a kórházak adóssága januárban

Mivel az alapítványi fenntartású egyetemi kórházaknak már nem kell beszámolniuk a tartozásaikról, a vége még magasabb lehet.

Solti Hanna
Egészségügy

Egészségügyi államtitkár: A kormány 2026-ra teljesen áthangolja a fekvőbeteg-ellátás és szakellátás finanszírozását

Takács Péter a kórházszövetség konferenciáján azt ígérte, véget ér a "vattázás" és az ágyszámfetisizmus.

Csurgó Dénes
Egészségügy

Cser Ágnes felszólította az orvosokat, hogy mondjanak le a béremelésükről

És azt adják inkább az egészségügyi szakdolgozóknak.

Solti Hanna
Egészségügy

Halottakból kilopott pacemakerekkel üzleteltek Romániában

238 "újrahasznosÍtott" szívritmus-szabályozót és kardioverter defibrillátort ültetett be pácienseinek. Olyanoknak is, akiknek nem is volt szükségük rá.

Haszán Zoltán
külföld

„Próbálok nem liberális gyereket nevelni” – áll az egészségügyi államtitkár magyar zászlós pólóján

Takács Péter a Pesti TV online utódjában, a PS TV-ben mutatta be ruhatárának legújabb darabját.

Jelinek Anna
POLITIKA

Nyugdíjasok tüntettek Vuhanban egy egészségügyi reform ellen

Csökkentenék az ingyenes egészségügyi ellátást.

Solti Hanna
Egészségügy

Bürokratikus ördöghurokba kerültek egy budapesti iskolában a szülők, a tanárok és a gyerekorvosok

Egy budai kerület gyerekorvosai februártól nem adnak ki több igazolást, szerintük a továbbiakban a szülőnek kellene igazolnia a gyerek betegségét és hiányzását. Ennek elfogadásához az iskolák házirendjét kellene módosítani. Ehhez kellene a fenntartó, vagyis a tankerületi központ engedélye.

Mészáros Juli
oktatás