A 72 éves észt férfi idő előtt szabadul, miniszterek is tiltakoznak a döntés ellen.
Deniss Metsavas először beszél róla, hogyan kezdett el az oroszoknak kémkedni, miközben az ország egyik legünnepeltebb katonatisztje volt.
2013 óta több mint hatvan százalékkal emelkedett az állami alkalmazott pedagógusok bére a balti országban. Magyarországon alacsonyabbról indult, és 2014 óta 11 százalékot nőtt.
A Swedbank belső vizsgálata után az észt kirendeltség két vezetőjét függesztették fel.
A Centrumpárt alakíthat kormányt a szélsőjobboldallal koalícióban.
Az ország első női miniszterelnöke lehet.
A kormányzó baloldali Centrum legfőbb riválisa a liberális Reform párt, de nagyon megerősödhetnek az euszkeptikus populisták is.
Az SVT szerint a Swedbanknál kb. 4 milliárd eurónak megfelelő összeget mostak tisztára Észtországban működő leánycégén keresztül.
Az észt hatóságok csaptak le a Danske Bank korábbi alkalmazottaira.
Minden idők egyik legnagyobb, 200 milliárd eurós pénzmosási botrányához asszisztált a Danske Bank. Amíg dőlt a pénz, senkit nem zavart igazán, hogy homályos forrásból utalgatják az eurómilliókat. Egy szupersztár bankvezér és egy bátor szivárogtató a főszereplője a történetnek.
Willi szerint ez volt élete legérzelemdúsabb mérkőzése.
Milánóba ment, hogy Csiszár Jenővel megnézze Kurtág György első operájának ősbemutatóját, és arról beszélt: „Ez egy olyan este, ami okot ad nekünk, magyaroknak a büszkeségre.”
Például abból hogy az amerikai elnök Putyinhoz dörgölőzik, és ezt neki kéne megmagyaráznia.
Kersti Kaljulaid szerint Oroszország kiszámíthatatlan viselkedése az, ami igazán aggasztó.
Eddig 8 milliárdra tippeltek.