Európai Bizottság

Merkel szerint Németország nem mehet el szó nélkül amellett, ami a lengyel jogállammal történik

A szlovén miniszterelnök közben azt mondta, készek támogatni a Lengyelország elleni szankciókat.

Horváth Bence
külföld

Juncker szerint Törökország hatalmas lépésekkel távolodik Európától, és ezért csak Ankara a felelős

A Bizottság elnöke szerint az EU-nak nem szabad belesétálnia Erdogan csapdájába.

Horváth Bence
eu

A kormány megsértődött, mert Brüsszel csak egy hónapot adott nekik, hogy megvédjék a CEU-törvényt, amiről amúgy nem egyeztettek senkivel és gyorsított eljárásban fogadták el

Völner Pál államtitkár bemutatta azt is, hogyan lehet dicséretként olvasni a kormányt elmarasztaló állásfoglalásokat.

Horváth Bence
POLITIKA

A jogállamiság biztosításához kötné az uniós forrásokat a cseh biztos is

Vera Jourova egy sajtótájékoztatón feltett kérdésre mondta el ezt.

Horváth Bence
európai unió

Szijjártó szerint az Európai Bizottság hajtóvadászatot indított Magyarország és Lengyelország ellen

A külügyminiszter szerint az Európai Bizottság mostani akciója, amivel beleszólt a lengyel igazságügyi reformba, az európai szabályokkal és az európai alapértékekkel is ellentétes.

Herczeg Márk
politika

Az Európai Bizottság szerint a magyar kormány propagandája olyan röhejes, hogy alig lehet mit mondani rá

Frans Timmermans azért elmondta, hogy akkor sem akarnak évente egymillió migránst betelepíteni, ha Orbán Viktor folyton erről beszél.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Újabb szakaszba lépett a veszteséges kiskereskedelmi cégek korlátozása miatt indított kötelezettségszegési eljárás

Magyarországnak 2 hónapja van összhangba hozni az EU-s szabályokkal a kifogásolt törvényt, különben az Európai Bizottság az Európai Bírósághoz fordulhat.

Herczeg Márk
POLITIKA

Brüsszel már a héten eljárást indíthat a civil törvény miatt

A Bruxinfo forrásai szerint csütörtökön jelentik be a kötelezettségszegési eljárást, és a CEU-törvény miatti eljárást is a második szakaszba léptetik.

Horváth Bence
politika

Mészárosék felszippantják a sok szennyvizet, de az EU ellenőrei húzzák az orrukat

A 24.hu infói szerint nagyon súlyos gondokat látnak a brüsszeli auditorok a csatornázásra költött pénzek körül.

Magyari Péter
eu

Orbán rendkívüli ígéretet tett: ha nem tetszik neki, akkor nem tartja be az EU bíróságának az ítéletét

A magyar kormány migrációs ügyben arra készül, amire az EU-ban még soha senki: fittyet hányni az közös bíróság ítéletére. Azt viszont támogatná, hogy az EU katonái Afrikába menjenek.

Magyari Péter
eu

2,42 milliárd euróra büntette a Google-t az Európai Bizottság

Egy Magyarországon elérhetetlen szolgáltatásukkal sértettek versenyjogot a bizottság szerint.

Király András
TECH

Szijjártó Péter: "Emberek százai meghalhatnak ártatlanul, az nem érdekes az Európai Bizottságnak"

Csak Magyarországot, Csehországot és Lengyelországot akarja bántani a bizottság a magyar külügyminiszter szerint.

erdelyip
POLITIKA

Kötelezettségszegési eljárást indít Magyarország ellen a Bizottság a bevándorlási kvóták megtagadása miatt

1294 regisztrált menedékkérőt nem vagyunk hajlandóak fogadni. Csehország és Lengyelország ellen is eljárás indul.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Juncker a Magyar Nemzetben: Túl sok ideig hagyatkoztunk mások katonai erejére

A bizottsági elnök publicisztikában érvel a szorosabb védelmi integráció mellett.

Rényi Pál Dániel
külföld

Henrik Saugmandsgaard Øe: Magyarország megsértette a tőke szabad mozgásának elvét

Az uniós főtanácsnok közlése alapján rosszul áll a zsebszerződések elleni törvény.

Herczeg Márk
mezőgazdaság