A Bizottság csak az előzetes beszerzési megállapodásokat kötötte, de azokat is a tagállamok megbízásából és egyetértésével.
Előtte az EU-nak kellene leszállítaniuk a beígért mennyiséget.
Ebből Magyarország 39 723 926 euró értékben részesül.
Még márciusban leszállítják és ott vetik be, ahol a legjobban tombol a járvány, főleg határövezetekben.
Előbb teljesítsék, amit az EU felé vállaltak.
A tervek szerint nyáron bevezetendő zöld igazolványra vonatkozó jogalkotási javaslattal az európaiak szabadabb utazását szeretnék elősegíteni.
Egyszer már megállapították a kötelezettségszegést, de a kormány azóta se tett eleget a vonatkozó uniós bírósági ítéletnek.
Visszatérő panasza volt tavaly a magyar kormánynak, hogy az EU nem segít semmit a járvány elleni védekezésben, csak Kína és a Türk Tanács. Közben százmilliárdokat hívott le a kormány Brüsszeltől védekezésre.
A Reuters úgy tudja, jogi lépések jöhetnek Magyarország ellen, mivel az Országgyűlés még mindig nem módosította a külföldről támogatott civilszervezetek listázásáról szóló törvényt.
Eddig összesen 310 millió Moderna-oltóanyagról van szerződés.
A bizottság vizsgálja, hogy a Klubrádiót frekvenciájától megfosztó döntés összhangban van-e az uniós joggal. Donáth Anna és Szél Bernadett pedig az NMHH miatt tesz panaszt a bizottságnál.
Szerintük a főképviselő téves és önkényes döntésen alapuló látogatása, illetve az, hogy nem volt képes kiállni az EU értékei és érdekei mellett, súlyosan károsította az EU megítélését.
A fideszes politikus arra reagált így, hogy az EU a magyar közbeszerzések módosítását követeli, hogy megelőzzék a „rendszerszintű visszaéléseket”.
Brüsszel a lehető legszélesebb körű tájékoztatást szeretne kapni az ilyenfajta bántalmazások ellen bevezetett tagállami intézkedésekről.
A kormány ezzel segítené a kis- és középvállalkozásokat a koronavírus-járvány idején, miközben odalép az ellenzéki önkormányzatoknak is.