fbi

Az FBI kirúgott igazgatója akár már a jövő héten nyilvános meghallgatáson mondhatja el, Trump hogyan akarta leállíttatni nála az orosz nyomozásokat

Ha Comey tényleg a szenátus elé áll, az újabb súlyos fordulatot jelenthet a már így is óriási botrányban.

Horváth Bence
külföld

Comey apukája: Trump halálosan rettegett a fiamtól

Úgy tudja, hogy Trump hűségesküt kért, amit a fia nem adhatott meg.

Magyari Péter
külföld

A CIA a mai napig nem jött rá, hogyan tudták a kínaiak 7 éve teljesen szétverni a kínai informátorhálózatát

A kínai kémelhárítás több mint egy tucat CIA-informátort azonosított, és mindenkit lemészároltak vagy börtönbe vetettek. Az amerikaiak azóta sem tudták újjáépíteni az elvesztett hálózatukat.

Sarkadi Zsolt
külföld

Trump veje az a politikai vezető, aki hirtelen az orosz nyomozás középpontjába került

Az amerikai média szerint Ivanka Trump férje, az elnök legközelebbi bizalmasa kezdte érdekelni a nyomozókat,

Sarkadi Zsolt
külföld

Trump lényegében elmondta az oroszoknak, hogy az orosz kapcsolatait firtató nyomozás miatt rúgta ki az FBI igazgatóját

Mikor már azt hinné az ember, hogy az elnök nem tudja tovább vágni maga alatt a fát, kiderül, hogy de, tudja.

Sarkadi Zsolt
külföld

A kirúgott FBI igazgató feljegyzése szerint Trump arra kérte, hogy állítsa le a Michael Flynn ellen zajló nyomozást

Még tovább terebélyesedhet a botrány Trump körül, már ha ez egyáltalán fizikailag lehetséges.

Horváth Bence
külföld

Trump: Nincsenek orosz dolgaim

"Az FBI főnökét pedig én rúgtam ki."

Magyari Péter
külföld

Nincs jóhiszemű magyarázat az FBI-igazgató kirúgására

Comey nyomozása egyre közelebb került Trump és az oroszok kapcsolatának feltárásához. Egyre többen beszélnek Watergate-párhuzamról.

kasnyikm
külföld

Ha Trump az oroszügyi nyomozást akarta leállítani Comey kirúgásával, az nem jött össze

A szenátus titkosszolgálati bizottsága szokatlan és ritka döntéssel az ügyben releváns iratok átadására szólította Michael Flynnt, az oroszügyi botrányba belebukott nemzetbiztonsági főtanácsadót.

Király András
külföld

Megható levélben búcsúzott beosztottjaitól az FBI kirúgott igazgatója

"Életem legnagyobb öröme volt önökkel dolgozni" - írta.

Király András
külföld

Néhány nappal a kirúgásra előtt pénzt kért a Trump-kampány és az orosz rezsim kapcsolatáról szóló vizsgálatra az FBI-igazgató

Eddig is gyanús volt Comey hirtelen kirúgása, de most aztán tényleg.

kasnyikm
külföld

Trump kirúgta az FBI igazgatóját

Trump azt írta, így lehet csak helyreállítani az FBI hitelét.

Botos Tamás
külföld

Súlyos börtönbüntetésre ítélték a riói olimpián merényletet tervező ISIS-eseket

A nyolc terroristát a játékok kezdete előtt nem sokkal fogták el.

Király András
külföld

Az FBI fordítója titokban férjhez ment az Iszlám Állam terroristájához, aki után nyomozott

A fordító csehszlovák származású volt, a megfigyelt pedig egy Szíriában harcoló német rapper. A szívnek nem lehet parancsolni.

Szily László
külföld

Az FBI megfigyelte Trump egyik oroszbarát tanácsadóját a kampány alatt

Felmerült, hogy Carter Page orosz ügynökként működik.

Czinkóczi Sándor
külföld