Ferencváros

Az NB III-as Makó 402 milliós stadionjának avatóján Kubatov arról beszélt, hogy aki nem elég jó tanuló, még mindig lehet focista

Ez volt az érv a 70 százalékos tao-támogatással létrejött sportkomplexum mellett.

Herczeg Márk
futball

„Egyértelmű politikai vendetta”

Bácskai János bosszút akar állni a gyanús ügyeket felderítő politikusokon, de az igaz fejtörést saját fideszes árulói okozzák neki. Ferencvárosban eszkalálódik a politikai harc.

Ács Dániel
POLITIKA

Veszített a Fradi, ki kell adnia, mire költötte 2011 és 2016 között a tao-pénzeket

Mert a bíróság másodfokon is kimondta, hogy a tao közpénz. A kormányzati mozgalom egyébként úgy tagadja ezt, hogy ők maguk nevezték annak, amikor Brüsszelben az elfogadása mellett érveltek.

Herczeg Márk
futball

Jövőre a Fradi főtáblára jut az Európa-ligában

És ehhez bravúr sem kell a Ferencváros vezérigazgatója szerint. Ezt az ígéretet érdemes megjegyezni.

Haszán Zoltán
futball

Ferencvárosban a Fidesz és az MSZP parkolási pénzzel temeti be az árkokat

Budapesten van egy ügy, ami a kicsinyes pártpolitika felett áll, ami kurzusokon átívelve változatlanul halad a maga bejáratott útján. Ha a parkolás van napirenden, akkor a szocialisták és fideszesek egy hajóban eveznek.

Ács Dániel
bűnügy
Videó

Valakik nagyon megbuherálták a ferencvárosi parkolóautomatákat

Két dolog biztos a zűrös IX. kerületi parkolási rendszerben. Az egyik, hogy érvénytelen jegyeket adnak ki egyes automaták, a másik, hogy az önkormányzat a parkolási pénzek beszedését Magyarország történetének legnagyobb parkolási csalásával vádolt vállalkozójára bízta.

Halász Júlia, Ács Dániel
video

Ebbe még a fideszes politikus is belevörösödött

Pofátlan tempóra váltott az ingatlanmutyi a Ferencvárosban. A Tűzoltó utca 66-ot csak védett házként emlegetik a helyiek, annyi politikus költözött bele. Röhejes összegekért jutnak a közvagyonból kijátszott lakásokhoz.

Ács Dániel
Budapest

"Hol van a villany, Mészáros hol van a villany?" - énekelték az elsötétült felcsúti stadionban a szurkolók

"Ezt is elloptad, ezt is elloptad, ezt is elloptaaaaaaad..."

Rényi Pál Dániel
foci

Félbeszakadt a közpénzmilliárdok összecsapása Felcsúton, mert a vihar miatt lekapcsolt a reflektorok jelentős része

Sürgősen kellene invesztálni a világításba még néhány százmilliót: le kellett állítani a Videoton-Fradit. UPDATE: visszajött a meccs, de aztán az összes fény elment.

kasnyikm
futball

Egy nagymenő, aki 25 éve nem tud veszíteni

Folytatódik a ferencvárosi Sopranos. A IX. kerület nagymenője, a polgármester vitorláspartnere ismét nagyot nyert.

Ács Dániel
PÉNZ

Zúgott az "Auf Wiedersehen!" - Thomas Doll edző ellen tüntetett a Fradi-tábor

Szenvedtek otthon a Paks ellen, kiestek az Európa Ligából, nem megy a szekér.

Rényi Pál Dániel
foci

Ennyit a nemzeti érdekről: a Heineken gyártja ezentúl a Fradi-sört

Hiába itta meg Lázár János élete második pohár sörét a Csíki Sör gyárában?

Botos Tamás
élethalálharc

A Klebelsberg szerint teljesen oké, hogy a tantestület és a szülők ellenében az igazgatót 25 év után egy fideszes alpolgármester tanácsadójára cserélték le

Csak azt nem árulják el, milyen szempontok szerint volt ez a legjobb döntés.

Herczeg Márk
oktatás

Kiesett a Fradi az Európa Ligából

Simán, kettős vereséggel búcsúzott ismét már július közepén a leggazdagabb magyar klub. Hiába a milliárdok, képtelen a főtábla közelébe kerülni Kubatov csapata.

Haszán Zoltán
futball

Semmire sem emlékszik az ütközésből Hajnal Tamás

A Ferencváros játékosa a Puskás elleni találkozón esett olyan szerencsétlenül, hogy elvesztette az eszméletét.

Botos Tamás
sport