"Mi örülünk annak, hogy ha a színészeti képzésnek ez a sajátos, avantgárd ága mielőbb normális mederben zajlik."
Gór Csaba léphet a helyére.
2022-ben az államtitkár indulhat egyéni jelöltként a miniszter körzetében.
A miniszter halálozási adatokkal támasztotta alá a második hullám sikerét, de belevette a tavaszi számokat is. Ha tényleg a második hullámot nézzük, rossz a helyzet.
Már novembertől.
Eszerint a megállapított bértáblától eltérni csak felfelé lehet, legfeljebb 20 százalékkal.
"Aki tüntetni akar, tüntethet."
Mészáros azzal a fenyegetéssel alapozta meg a számára pazar üzletet a mátrai erőműről, hogy az üzem bezárásával fenyegetőzött. Az állam ilyenkor közbeléphet, de inkább fizetett a felcsúti milliárdosnak 17,4 milliárd forintot.
A miniszter szerint "nyilván ha a németek mondanak valamit, amögött bizonyítékok is állnak". Márpedig a németek azt mondják, hogy sok jel utal arra, hogy az orosz ellenzéki politikus megmérgezése mögött az orosz állam áll.
A miniszter szerint az SZFE soha ilyen szabad nem volt.
A rendőrség máshogy értelmezi a szabályokat, mint a kamara.
Gulyás Gergely szerint 6-8 ezer forintnál olcsóbbak lesznek a tesztek, ha bevezetik a hatósági árat.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter az Egyenes beszédben beszélt arról, hogy szakmai kérdéseket ne a politika döntsön el.
A miniszter szerint elképzelhető, hogy a hallgatók által elfoglalt épület helyett máshol folytatódik majd az oktatás.
Gulyás Gergely szigorúbb járványügyi intézkedéseket jelentett be.