Nem sikerült.
“Aranyélet, sokadik rész” - írta a fotó alá.
A Nemzetközi Beruházási Bank ezen túl teljes mentességet élvez majd a magyar hatóságok felügyelete alól.
A képviselő szerint az elmúlt hét évben vásárolták meg a telkeket.
Hadházy a négy kérdéséből csak egyre kapott választ.
Boldog István körzetében merült fel, hogy előre leosztották az uniós pénzeket.
Mindezt azután, hogy Papp Dániel vezérigazgató kikérte magának, hogy rendszeresen hírhamisítónak nevezik.
Azt mindenesetre sikerült kideríteniük, hogy Papp Dániel hírigazgató úgy látja, azért, mert lehet őt hírhamisítónak nevezni, nem hamisított hírt.
Nem kaphatott volna birtokvédelmet az óbudai jegyzőtől az állami média. Az ítélet nem jogerős.
Hadházy Ákos képviselő újra átrepült Hatvanpuszta felett és fényképezett is.
Az ügy abból indult ki, hogy három fideszes képviselő egymás mellett ült. Azóta egyet első fokon elítéltek, egy másik ellen pedig vádat emeltek, a jelek szerint itt a kilövési engedély.
Szél Bernadett a Magyar Narancsnak vallott arról, hogy hogyan ért vége a karrierje egykori pártjában.
Az ügyészség az írásbeli kérdést feljelentésként értelmezte.
Hadházy Ákos feljelentést tesz.
A képviselő sajtótájékoztatón számolt be arról, hogy az amerikai jelentés adatai alapján kiderült, a két nagy állami szervezet vásárolt licenceket abban az időben, amikor közbeiktatott cégekkel túlárazták a termékeket, és a keletkezett többlettel megkentek hivatalnokokat.