„Kedves Kollégák! Nincs erre jobb szövegünk?”
8-ból négy alapvizsgálat még nem volt meg, amikor megkapta az engedélyt a Szputnyik. Ezeket pótolni kell ahhoz, hogy ne csak megvásárolni, de használni is lehessen a vakcinát.
2020-ban is jó volt állami szerv által fizetett tanulmányírónak lenni.
A temetőben lévő állapotokról Hadházy Ákos tett közzé egy videót, ezután indult vizsgálat.
Bravúrosan logikátlan indoklással utasították el, hogy nyomozni kezdjenek.
Hadházy Ákos jelentetett meg egy videót az egyik halottasházból. A polgármester vizsgálatot indított.
A fideszes műsorvezető szerint alaptalan a végrehajtás ellene, hiszen ezren vállalták, hogy fizetnek 300 forintot. Az ellenzéki képviselő szerint ha Bayer ezt hiszi, akkor vélhetően átverték őt a barátai és az ügyvédje is.
A bírósági ítélet szerint Bayernek 300 ezer forintot kellene fizetnie.
Személyesen találkozhattak, de a miniszteri utasítás szerint szinte semmit sem árulhatott el.
„Vagy Trump kormánya küldte lassan az adatokat, vagy Polt volt az, aki nem sietett hozzájutni...” – írja Hadházy Ákos.
Hollik István és Hadházy Ákos abszurd szócsatát vívott az ATV-ben. Arra a kérdésre, hogy hány ápolóra mennyi beteg jut, az volt a válasz, hogy összefogásra lenne szükség.
2017 elején próbálták rátolni a korrupciós ügyeket leleplező Hadházyra a földárverések körüli zavaros ügyeket, hiszen sok esetben éppen kormánypárti szereplők jutottak furcsa módon földhöz.
A független képviselő szerint a kórházak jelentenek, csak a tiszti főorvos titkolja az adatokat az ország elől.
Az orvostechnikai piacon ismeretlen cégeknél költött milliárdokat a tárca.
Hadházy Ákos fordult Pintér Sándorhoz, miután az Emmiről, Müller Cecíliáról és a NEAK-ról is lepattant. Sajnos sehol sem tudtak segíteni.