hadházy ákos

Még Hadházy Ákos is megvette Várkonyi Andrea könyvét

Mert nem hitte el, hogy a felcsúti milliárdos felesége tényleg azt írta benne a hivatalnokokról, hogy azok „egész életükben nem csinálnak mást, mint iratokat tologatnak ugyanazzal a három emberrel összezárva egy ronda hivatalban”.

Mészáros Juli
könyv

Hiába próbálta, nem tudta szóra bírni Hadházy a "geotermikus energia királyát"

A kocsordi fecskendőgyárat is építő vállalkozó, aki több milliárd forint támogatást kapott már az államtól, csak írásban válaszol, de ezt, ha kell, nagyon sokszor el tudja mondani.

Csurgó Dénes
gazdaság

Az Iparkamara 1,3 millió forintért adna csak ki közérdekű adatokat Hadházy Ákosnak

Úgy számolták, hogy az adatok kiadásán négy kamarai vezető felügyelete alatt négy ügyintézőnek kéne dolgoznia három hétig.

Király András
POLITIKA

A lopás még sosem volt ennyire vicces: egy projekttábla kalandjai a bácsalmási járásban

Mélykút szíve-lelke a bulikirály Tábla: csajozik, jól berúg, az első sorban pogózik a koncerten, néha meg gyerekek tartják, hogy ne essen arccal a porba. Így kell jól elkölteni az uniós pénzeket!

Szily László
bűnügy

A faluházban lehet aláírni a Stop Gyurcsányt, a polgármester szerint egy önkéntes segít neki

Biztatta a lakosokat, menjenek aláírni, de Hadházy Ákos érdeklődése után törölte a faluházas részt.

Szurovecz Illés
POLITIKA

A MÁV is beállt a sorba, csak 45 nap után válaszol egy közérdekű adatkérésre

Hadházy Ákos garázsbérleti szerződések felől érdeklődött.

Szurovecz Illés
POLITIKA

Buszos utazást szervez a békemenetre egy szabolcsi önkormányzat

A szórólapon nem szerepel, hogy pénzt kérnének a lakosoktól.

Szurovecz Illés
POLITIKA

Állami telefonnal toboroztak embereket a békemenetre Tolna megyében

A Belügyminisztérium szerint már kirúgták a kormánytisztviselőt, aki erre használta a telefonját.

Sarkadi Zsolt
POLITIKA

Az állami tulajdonú NISZ ZRt. telefonszámáról szervezik a Békemenetet

Az állami cég szolgáltatásait magánszemélyek is igénybe vehetik.

Király András
POLITIKA

Hadházy: Nem a miniszterelnök-jelölt személye a legfontosabb, hanem hogy lesz-e 20 ezer aktivistánk a kampányban

Márki-Zay Péter és a Mindenki Magyarországért Mozgalom „kormányváltó nagygyűlést” tart a Madách téren.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Hadházy: Nem a három jelölt, hanem a húszezer névtelen önkéntes az igazán fontos

Az előválasztási kampány fókuszába került politikus szerint az a legfontosabb, hogy 2022-ben legyen elég önkéntes, aki elmegy szavazatot számolni és mozgósítani.

Magyari Péter
POLITIKA

Jogerősen kimondta a bíróság, hogy Hadházy nem semmizte ki a szomszédját

A kormánypárti média hetekig "szomszédgyilkosozta" a képviselőt, a sztori forrását viszont most rágalmazásért elítélte a bíróság.

Csurgó Dénes
Média

260 millió biztos elment magyar lélegeztetőgépek fejlesztésére, de nem látszik az eredménye

Vagy legalábbis a témában érdeklődő Hadházy Ákos képviselőnek nem voltak hajlandók megmutatni azokat a gépeket, amik elvben léteznek.

Király András
POLITIKA

Óriásit nyertek az LMP kiutált társelnökei

Szél Bernadett és Hadházy Ákos is 80% feletti eredményt ért el. Ha tavasszal is győznek, akkor a Momentum frakcióba ülnek.

Magyari Péter
POLITIKA

Jobban megérte már elengedni - Tóth Csaba utolsó napjai a kampányban

Napok alatt megfordult a világ Tóth Csabával, heves kampányturné után jelentette be a visszalépést. A legfontosabb ok nem a gyanús alapítványi ügy lehetett - befolyása pedig továbbra is maradhat Zugló ügyeire.

plankog
POLITIKA